Kunt Ernő (1920–1994) a XX. század második felének egyik jelentős helyi alkotója volt, gazdag munkásságot hagyott örökségül. A több mint 4000 darabot számláló gyűjteményéből nehéz olyan válogatást bemutatni, amely méltán reprezentálja annak teljességét.
A szerdán nyílt kiállítás vezérfonala az utazás. Számos tárlatot rendezett úti emlékeinek képeiből: a tunéziai utazását megörökítő tusrajzaiból, a Yucatán-félsziget, Peru és Mexikó vidékén tett látogatásaiból, de több mint harminc éven keresztül minden évben elment Keszthelyre is, amikor a mandula virágzik. Megfordult Szlovákiában, Erdélyben, Franciaországban és Spanyolországban.
Kiss Gábor alpolgármester a megnyitón arról szólt: bár nem a város szülötte a művész, három évtizeden keresztül itt alkotott, s miskolcinak vallotta magát.
– Jó érzés látni, hogy ismét megtelt a terem, megvan az a közösség, ami mindig eljön a hasonló alkalmakra. Fontos, hogy a Miskolchoz köthető művészek kiállításai nagy becsben vannak. Az akkori időszakban nagy szó volt, ha valaki eljutott másik kontinensre, a képek ezekről az utazásokról mesélnek – mondta az alpolgármester, hozzátéve, a Városházán is megtalálhatók Kunt Ernő képei, együtt élnek tehát a hagyatékkal.
Dusza Éva, a Miskolci Galéria korábbi igazgatója megnyitóbeszédében történeteken keresztül idézte fel ismeretségét a művésszel. Kiemelte, a rajzok, festmények azoknak is segítenek megismerni őt, akik nem találkoztak vele, emellett írásai is sokat elárulnak arról, milyen volt Kunt Ernő.
A tárlat november 22-éig látható a Miskolci Galéria Rákóczi-házában.