A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy Budapestről Miskolcra közlekedő InterCity takarításánál bukkantak az erősen korrodált lőszerre még hétfő délután.
A szerelvényt már a gránát megtalálása előtt félrevontatták. A dolgozók értesítették a rendőrséget, a Készenléti Rendőrség tűzszerészei pedig megállapították, hogy éles volt a lőszer, majd elszállították. Robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást. Személyi sérülés nem történt, a rendkívüli esemény nem okozott fennakadást a pályaudvar forgalmában.
A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága szerint a Tiszai pályaudvar tárolóvágányán, egy kocsi előterében lévő szemétgyűjtőben találták meg a rozsdás gránátot a takarítók hétfő délután 4 óra után. A robbanótestet este fél 8 után szállították el.