Gyermekvédelem, esélyegyenlőség a közoktatásban, tanulói önkormányzat, tanulói részvétel, iskolai demokrácia, valamint a pedagógia megújulása – ezekben a témakörökben érkeztek előadók az ország csaknem minden tájáról a Miskolci Egyetem pénteki konferenciájára.
– A taní-tani kifejezés, így, kötőjellel leírva mára már utal egyrészt József Attila versére, másrészt az elektronikus folyóiratra, harmadrészt pedig a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének konferenciájára – mondta Trencsényi László, az ELTE egyetemi tanára, aki évtizedek óta tanít Miskolcon is. – Az egyetemek többsége évente szervez konferenciát. Miskolcon már kilencedik alkalommal gyűltünk össze. Most a gyerekek kerültek főszerepbe.
A megnyitó beszédet Kecskés Judit, a Bölcsészettudományi Kar dékánhelyettese mondta.
– Szerdán elhangzott, hogy a pedagógustársadalom ma Miskolcra figyel. Valójában a pedagógustársadalom már tíz éve folyamatosan Miskolcra figyel, hiszen itt megvitatjuk azokat a kérdéseket, amik szakmailag foglalkoztatják a tanárokat. Ebből is látszik, mennyire fontos a miskolci pedagógusképzés.
A dékányhelyettes elmondta, hogy a pedagógusok mindig azt nézik, hogy mi a gyermek érdeke. A pénteki konferencia is ebben segítette a résztvevőket.
Délután felavatták a Loránd Ferenc emlékszobát és emléktáblát. Loránd Ferenc volt a Miskolci Bölcsészettudományi Kar egyik alapító tagja. A Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének dolgozói rendezték be a helyiséget, amit szemináriumi teremnek használnak majd. Egyedi hangulatát a falra tapétázott személyes levelek, és Loránd Ferenc hatalmas könyvtára adja.
A IX. Miskolci Taní-tani Konferencián több mint nyolcvan előadást hallgathattak az érdeklődők tizennyolc szekcióban. Az előadások este háromnegyed hatig tartottak.