2024. augusztus 21. Sámuel, Hajna
Hamarosan kezdődik az egyetemi tájfutó vb Miskolcon
minap.hu
|
2016. július 25. 16:27
|
frissítve: 2016. július 28. 12:08
Miskolc és a Miskolci Egyetem lesz a házigazdája július 30-tól augusztus 4-ig a XX. Tájékozódási Futó Egyetemi Világbajnokságnak. A rendezvény fővédnöke Áder János köztársasági elnök.

tajfut.jpg

A világbajnokságon várhatóan 30-35 ország 300-350 versenyzője indul. Egy ország hat férfit és hat nőt nevezhet a versenyre – hangzott el nemrégiben, az esemény sajtótájékoztatóján. A versenyhelyszínek között szerepel Lillafüred, a Csanyik-völgy, Jávorkút és a miskolci belváros is.

Bugár József, a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség elnöke emlékeztetett, Miskolc 2009-ben felnőtt világbajnokságot, előtte 2001-ben junior világbajnokságot, a Miskolci Egyetem pedig 1986-ban egyetemi világbajnokságot rendezett. Az egyetem hallgatói eddig nyolc tájfutó egyetemi világbajnokságon vettek részt, két ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

tajfuto_egyetem_160425_ja_1.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Deák Csaba, az egyetem kancellárja, a szervező bizottság elnöke elmondta, a 2016-os világbajnokságot jelentős összefogás eredményeként nyerte el az intézmény. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség elnöke komoly sportdiplomáciai sikernek nevezte, hogy idén ismét vb-t jegyezhetnek.

Az esemény 1986 és 1996 után harmadik alkalommal kerül megrendezésre Magyarországon, Miskolc és a Miskolci Egyetem 30 év után lesz újra a házigazdája a versenynek.

A világesemény kísérőversenyeként rendezi meg Miskolcon a Szegedi Vasutas SE a legnagyobb itthoni nemzetközi tájfutó viadalt, a Hungária Kupát, amelyen akár másfélezren is indulhatnak majd.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat