Hosszú volt az autósor szerda reggel. A belváros felé tartók csak lépésben tudtak haladni. Nem mindenki készült fel a havazásra. Ilyenkor bizony lassabban lehet haladni. Erre számítva érdemes korábban elindulni iskolába, illetve a munkahelyekre.
Több baleset is történt a városban. A Szentpéteri kapuban a piros lámpánál ütköztek össze, a Meggyesalja utcán pedig egy villanyoszlopot döntött ki egy autó.
A busz is terelő úton járt egy ideig. A szakember szerint sokan nem tudnak a havas úton közlekedni, mert nem ismerik autójuk viselkedését a csúszós körülmények között.
– Természetesen ebben a megváltozott időjárási helyzetben és útviszonyok között kellő követési távolságot kell tartani az előttünk haladó jármű mögött, illetve a sebességet is csökkenteni kell. – mondta Pitkó László, a B.A.Z megyei Rendőrfőkapitányság Közekedésrendészeti Osztályának vezetője. – Számítani kell arra, hogy egy másik jármű előttünk vagy az előtt megcsúszhat, vagy hirtelen fékezésre kényszerül. Ekkor könnyen közlekedési baleset áldozatává válhat az ember.
Persze a vannak akik gondtalanul örülnek a frissen hullott hónak. Középiskolások hógolyóztak egy belvárosi parkban. Két tanóra között jól esett a friss levegő.
Az utakat és a járdákat is takarították. A Városgazda Kft hóügyelete már kedden este megkezdte a síktalanítást.
– Jelenleg 6 gép van kint az utakon, ez a szerda délelőttre jellemző adat. Egyébként 250-en vették fel a kézi síktalanításban a munkát, majd ezt a számot délelőttre 290-re növelte a Városgazda Kft – tájékoztatott Pásztor Imre a Miskolc Holding Zrt kommunikációs vezetője.
A havazás várhatóan szerda éjszaka is folytatódik. Az előrejelzés szerint azonban nagy hóra nem kell számítani.