Tavaly Horváth irányítása alatt kiválóan kezdte a szezont a DVTK, majd télre már a kieső helyen találta magát. Nem kell szépíteni: a csapat pocsékul játszott, és csak az edzőváltás után, Bódog érkezésével állt talpra. Az új idényre Horváth talált magának munkát, az újonc Balmazújvárossal eddig két döntetlen és egy vereség a mérlege. Bódog Tamás szerint a hajdúságiak trénere motiváltan, felkészülten várja a hétvégi mérkőzést.
– Biztos vagyok abban, hogy Ferencnek ez dupla motivációt jelent, ez akarva-akaratlanul is így van – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón a szakmai igazgató. – Nem biztos, hogy ő így vélekedik róla, ez csak az én véleményem, de én is ugyanígy lennék a helyzettel, ha egy volt csapatom ellen bizonyíthatnék. Ferenc ismeri a játékosaim többségét, fel tudja készíteni az övéit. Éppen ezek az apróságok azok, melyek megmozgatják a nézők, a szurkolók és az edzők fantáziáját is.
Bódog nem csak ezért, hanem a Budapest Honvéd ellen mutatott jó játéka miatt sem írja le a Balmazújvárost. Az újonc a címvédő mellett a Videotonnal is döntetlent játszott, míg hazai pályán csak minimális különbséggel kapott ki a Vasastól. A szakember elmondta: a nagy meleg ellenére sikerült elvégezniük az eltervezett munkát, és ezúttal is ki kell adniuk magukból a maximumot, mert a hazaiak biztos, hogy komoly ellenállást fognak tanúsítani.
– Bárcsak a bajnokság végén is az élen állnánk, nem bánnánk – vette át a szót edzőjétől Szarka Ákos, a DVTK csatára. – Most hétvégén is szeretnénk három ponttal gazdagodni. Így, hogy elsők vagyunk, kicsit könnyebben megy a munka, de ugyanolyan keményen dolgozunk, mint a szezonkezdés előtt. Az időjárás nem a legjobb, viszont mindenki hasonló cipőben jár, és a meccsen is ugyanez lesz a helyzet. A nagy meleg nem lehet kifogás.
A rengeteg mezőnymunkát végző, a szezonban eddig egy gólt szerző Szarka feladata nem csak az, hogy az ellenfelek védőit tartsa rettegésben, ugyanúgy ki kell vennie a részét a védekezésből is, mint a többieknek. – A védő nem csak védekezik, a csatár nem csak támad, a csapat együtt hajtja végre a feladatokat. – magyarázta Bódog. – Ákos három mérkőzésen egy gólt lőtt, ami nem rossz arány, hiszen ez tizenegy találatot jelentene a szezon végén. A csatárunkra védekezésben is számítunk, illetve fontos szerepe van a pontrúgásoknál is.
Összesen 306 DVTK-szurkoló lehet ott a balmazújvárosi vendégszektorban, és bár hiába kért több belépőjegyet a miskolci klubvezetés, a rendezők nem tudtak többet a rendelkezésükre bocsátani. Ugyanakkor az otthon maradt drukkereknek sem kell bánkódniuk, a Szinva-teraszon ezúttal is lehetőség lesz a közös meccsnézésre szombaton 18 órától.