– A megelőzés a legfontosabb – mondta el Kódor Éva gyógyszertári szakasszisztens. – A folyamatos folyadékbevitel elengedhetetlen, azonban ezzel is vigyázni kell, hiszen testsúlyunkhoz arányosan mért mennyiséget szabad csak meginnunk. Egy negyven kilós embernek nyilvánvalóan nem szükséges öt liter vizet meginnia. Kerüljük a szénsavas és nagyon cukros italokat, mindig tartsunk magunknál vizet, bárhová is indulunk a nyári melegben. – Ha valaki alkoholt fogyaszt, ügyelnie kell a folyadékpótlásra. Ha vízparton vagyunk vagy medence közelében, bármennyire is hívogató a hűs víz, ittas állapotban ne menjünk bele, mert könnyen baleset történhet.
Az UV-B sugárzásra is ügyelni kell, naptej használata még akkor is erősen ajánlott, ha nem a strandra megyünk, hanem csak a városba indulunk el. Ha pedig megtörténik a baj, mindenképpen használjunk leégés utáni készítményeket; ezek hűsítik és gyógyítják a sérült bőrfelületet. Nem árt, ha rovarcsípés elleni készítményt is tartunk magunknál, ezen kívül pedig valamilyen antihisztamint, kalciumot arra az esetre, ha allergiás reakciót váltana ki egy csípés.
Napszúrás ellen kalappal is lehet védekezni, a tarkónkra, homlokunkra vagy a csuklónkra helyezett hideg vizes zsebkendő vagy törölköző is segít a túlhevülés megelőzésében.
A városban kihelyezett vízosztó pontok ezekben nagy segítségünkre lehetnek, a párakapuk szintén. Lázcsillapítót viszont ajánlott magunknál tartani, ha mégis bekövetkezne a napszúrás.
Ha légkondicionált helyiségben kívánunk hűsölni, ügyeljünk rá, hogy ne legyen túl alacsony a hőmérséklet, és ne is üljünk közvetlenül alá, hiszen az ízületekre igencsak káros hatással van. – 22 foknál ne állítsuk hidegebbre a készüléket, hiszen az ennél alacsonyabb hőmérséklet nem egészséges, főleg ha belegondolunk, hogy milyen következményekkel járhat, ha a benti 17 fokból kimegyünk a 35-40 fokba. A hirtelen hőmérsékletváltozás nem tesz jót szervezetünknek – emelte ki Kódor Éva. A szellőztetést az ablak kinyitásával is meg lehet oldani, rendkívül fontos a levegő cserélődése a zárt térségekben.
Főként az idős embereknél fontos az elővigyázatosság; náluk ajánlott, hogy ne a legforróbb időpontban vágjanak neki az útnak, inkább a reggeli órákban érdemes elindulniuk. Fontos, hogy hűvös szobában legyenek, és folyamatosan vigyenek be folyadékot. A gyógyszertári szakasszisztens arra is felhívta a figyelmet, hogy ha valaki szív- és érrendszeri problémákkal küzd, rendesen szedje a felírt gyógyszereit. Különböző gyógynövénytartalmú készítmények, például vadgesztenyét tartalmazó kenőcsök jók a visszeres problémákra, a melegben fokozottan kell figyelni az erek tágulására, ezért ajánlatos ilyeneket használni.
Az is fontos, hogy könnyű, lenge, kényelmes anyagú ruhákat viseljünk; ha száraz a levegő, és égető a napsütés, érdemes úgy védenünk bőrünket, hogy nagyon vékony hosszú ujjú felsőrészt viselünk, esetleg hosszú, lenge ruhát. Hosszabb utazásra érdemes fertőtlenítő és frissítő, nedves törlőkendőt is csomagolni, valamint napozás utáni készítményt.