Az már önmagában kuriózum, hogy valaki zenei újságíróként vidéken marad, még akkor is, ha a „kis magyar Woodstock” városáról van szó. Mert a zenei élet gócpontja mégiscsak a főváros. Hímer Bertalan Payának lett is volna lehetősége elhagyni Miskolcot, többször is, de sosem tette, egyszerűen azért, mert nagyon szereti ezt a várost, és ezer szállal kötődik ide.

Innen irányította 18 éven át az országos terjesztésű Rockinform szerkesztőségét, és innen utazott idén októberben a Budapest Music Expóra, az Öröm a zene! díjkiosztójára. Tíz kategóriában adtak át a Hangszeresek Országos Szövetsége által alapított szakmai díjat, például Babos Gyula lett az Év zenepedagógusa, az Amerikában élő magyar bluesgitáros, Szűcs Gábor, azaz Little G Weevil az Év zenésze. Hímer Bertalan pedig az Év zenei újságírója, és messze nem először került ilyen neves társaságba.

– Tizennyolc év, amíg a Rockinformot csináltuk, nagyon hosszú idő, biztosan kimaradna valaki a felsorolásból, ha elkezdenék arról beszélni, kikkel csináltam emlékezetes interjút. A hazai élmezőnnyel találkoztam. Vagy például, akiket a kívülállók is ismerhetnek: beszélgettem Michael Jackson gitárosával, Jennifer Battennel, Steven Tylerrel az Aerosmith-ből, Al Di Meolával, amikor Miskolcon járt.

Paya azt mondja, kivételes időszak volt ez: nagyon sok élmény érte, azzal foglalkozhatott, ami a legjobban érdekli, a zenével és az újságírással, ingyen kapták a koncertbelépőket, a CD-ket, olyan emberekkel találkozhatott, akik zenei példaképei.

– Nagy adomány, hogy többükkel nemcsak szakmai, de jó baráti kapcsolatot ápolunk, és amikor Miskolcra jönnek, vagy én mozgok arra, amerre járnak, örömmel találkozunk és bulizunk egyet.

Közéjük tartozik például Tátrai Tibor is – aki miatt gitárt fogott a kezébe. Hímer Bertalan ugyanis nem készült tudatosan a pályára, ám egyértelműen arra vitt az útja.

– Először, az általános felső tagozatában, a zene fogott meg, hallgattam a hazai és a külföldi rockbandákat. A ’80-as évek eleje nagyon aktív időszak volt Magyarországon, a rock sokak számára nemcsak zene, de életfilozófia volt. Aztán a középiskolában már minden fellelhetőt elolvastam. Szakmai újság még nem volt, az ifjúsági lapok zenei rovatát bújtam és az akkor már megjelenő zenei könyveket. Ebben az időben kezdtem el gitározni is.

Aztán, ahogy kell, dolgozni kezdett, míg a Déli Hírlapnál munkálkodó barátja, Burger István – akit sokan a Galaktika főszerkesztőjeként ismerhetnek –, meg nem kérdezte, miért nem ír zenéről.

– Elmentem egy East-koncertre, meg is írtam, bevittem a laphoz. Azt mondták, tök jó, írjak még többet. Egy-két hónap múlva már más helyi lapoknak is külsőztem. Ez volt 1989-ben. Aztán Henzler Pisti (újságíró, az AB-CD zenekar gitárosa volt – a szerk.) azt mondta, miért nem csinálunk egy regionális zenei lapot. Már a név is megvolt, de nem találtunk kiadót. Aztán nem egészen egy évre rá jelentkezett egy befektető. Én közben elvégeztem az Észak-Magyarország kétéves újságíró stúdióját, gyűjtöttem annyi muníciót, hogy bátran elindíthattuk a lapot, így jelent meg 1992 júliusában a Rockinform. 18 évig ment, akkor a piaci helyzet úgy alakult, hogy le kellett húzni a rolót.

Közben, 2003-ban már kapott egy elismerést, a zenei újságírásban betöltött kiemelkedő szerepéért neki ítélték a Marshall-díjat. A lap megszűnése óta gyakorlatilag szabadúszó. De tagja a Fonogram-díj szakmai jelölőbizottságának, Miskolcon főszervezője volt a 73-as rockfesztivál jubileumára szervezett koncertsorozatnak, zsűrizett zenei tehetségkutatóban. Néhány hónapja pedig rádiózik.

– A kétórás műsorban a kultúra mindenféle válfajával foglalkozunk. Ez kicsit mélyvíz volt nekem, de annyira azért benne vagyok a város kulturális életében, hogy sok mindenkit ismerek más vonalról is. És persze rengeteg zenei interjút csinálhatok.

Nem csoda hát, hogy nem tud olyat mondani, akivel nagyon szeretett volna interjút készíteni, de még nem sikerült. Viszont ennyi év írás után is büszke arra, hogy voltak olyan előadók, akik kifejezetten kérték, hogy ő beszélgessen velük.