2024. május 06. Ivett, Frida
„Tájoló” segítségével mutattak irányt a diákoknak a pályaorientációs napon
minap.hu
|
2017. október 11. 13:57
|
frissítve: 2017. október 13. 09:34
Úgynevezett "Tájoló napot" szervezett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara október 11-én a miskolci Szabó Lőrinc Általános Iskolában. A rendezvényen az intézmény nyolcadik osztályos diákjai vettek részt, s különböző szakmai területeket ismerhettek meg.

Mint megtudtuk, a „Tájoló nap” program egy hat szakmacsoportra kidolgozott pályaorientációs program, melynek célja rövid idő alatt átfogó képet kapni a résztvevő gyerekek képességeiről, érdeklődési irányairól. Egy-egy osztály tanulói saját gyakorlati készségeikről is sokoldalú visszajelzést nyerhetnek. A program során legfőképpen az erősségekre koncentrálnak.

tajolo_nap_bokik_171011_ja_4.jpg

Fotók: Juhász Ákos

A pályaorientációs nap tevékenységei, feladatai a műszaki, kereskedelmi, üzleti ügyintézői, kézműves, turisztikai-vendéglátói valamint az egészségügyi-szociális területeket érintették, „forgószínpad” jelleggel.

tajolo_nap_bokik_171011_ja_7.jpg

A diákok kipróbálhatták magukat kötözésben, elsősegély nyújtásben, gyógyszerek kiszerelésében, adagolásában, szövegértési feladatokban is.  Az egyik állomáson például előre megadott ábra alapján kellett megalkotniuk egy alakzatot a térben, fakockák segítségével.

tajolo_nap_bokik_171011_ja_15.jpg

Egy-egy állomásokon 40 percet töltöttek a tanulók, 4-5 fős csoportokban. Általában 5-10 perces időtartamú, változatos, egyénileg, esetleg csoportban elvégezhető elméleti, gyakorlati, valamint szerepjáték jellegű feladatokat oldottak meg.

tajolo_nap_bokik_171011_ja_12.jpg

Szobeczki Jázmin, az iskola egyik tanulója elmondta, a legtöbb állomást már meglátogatta. Legjobban a kereskedelem érdekelte, de örült, hogy a műszaki pályába is beleshetett egy kicsit. Diáktársa, Szobonya Johanna a kézművesség és a kereskedelem felé orientálódna szívesen. Kiemelte, nagyon jó ötletnek tartja ezt a programot, hiszen a széles szakmai kínálat segítségével ötleteket is meríthetnek a későbbiekre.

tajolo_nap_bokik_171011_ja_16.jpg

Az értékelések összesítésekor végül jól áttekinthető és grafikus formában is megjeleníthető kép rajzolódik ki a résztvevők érdeklődési irányairól, legfontosabb képességeiről. Az értékelő lapok feldolgozását követően minden fiatal személyre szabott szöveges jellemzést kap, amely fontos visszajelzésként szolgálhat tanulási irányának megválasztásához.

Tóth Ádám Zoltán, a BOKIK oktatási és képzési szakigazgatója szerint ez volt az első ilyen rendezvényük. – Minden megyében megszervezte a programot az Iparkamara, a jövőben szeretnénk még jobban kiterjeszteni - nyilatkozta.

tajolo_nap_bokik_171011_ja_17.jpg

Kiemelte, az alapkompetenciák felmérése, a különböző szakmai területek bemutatása volt a cél, gyakorlati ormában. Szerették volna elérni, hogy a diákok szakmailag orientálódjanak, kiderítsék, miben a legjobbak, mi az, ami érdekli őket, s amivel a jövőben is szívesen foglalkoznának.

Balajtiné Markó Judit, a Szabó Lőrinc Általános Iskola igazgatóhelyettese úgy vélte, ez remek lehetőség a diákok számára, hogy egy kis útmutatást kapjanak. – Vannak, akiknem már most nagyon határozott elképzelésük van a jövőjükkel kapcsolatban, viszont akadnak még bizonytalanok is, nekik szeretnénk segíteni – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes. Kiemelte, az alsó tagozatos tanulókat is bevonták a programba, hiszen számukra is érdekes lehet, hogy később milyen lehetőségeik lesznek.

tajolo_nap_bokik_171011_ja_1.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat