A Hidegsoron lévő közterületi kamera rögzítette a felvételeket. Jól látni, ahogyan egy fehér kisteherautóból a forgalmas út mellé dobálják a szeméthalmot, amit a környéken élők azonnal elkezdenek széthordani. A kamera jele a miskolci rendészethez érkezik be, akik azonnal riasztják a járőrüket.
Kovács László Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet közterület-felügyeleti és rendészeti vezetője elmondta, a gépjárművel szolgálatot teljesítő munkatársakat azonnal a helyszínre küldték, és nagyon jó felvétel készült azokról a személyekről, akik lerakták a szemetet, így egyszerű volt a beazonosításuk.
A Hidegsor környékén láthatóan sok a szemét, főleg a háztartási hulladék. Az ott élők azt mondják, a szemetelőket a kamera sem zavarja. Az utcán is sokan szemetelnek. A közterületi takarítók a csikkekből és az utcán eldobott hulladékból egy tonnányit söpörtek össze tavaly.
A szemetelőkre 5 és 50 ezer forint közötti helyszíni bírság szabható ki. Feljelentés esetén pedig a kormányhivatal ettől magasabb összegre is büntethet.
A diósgyőri városrészben pénteken tartott bejárást Novák Józsefné önkormányzati képviselő, akkor lett figyelmes a sittet szállító teherautóra. A Lankás utcára az ő jelzésére tértek vissza a rendészek, akkor tetten is érték azt a fuvarost, aki a közeli építkezésről illegálisan, erre a közterületre depózta az építési törmeléket.
A külterületek és a kevésbé forgalmas, eldugottabb utcák az illegális szemetelők bejáratott helyei. A hulladék és a törmelék nem csak a városképet rontja, de az egészségre is ártalmas lehet, ezért a rendészet arra kéri a miskolciakat, ha szemetelőket látnak, azonnal értesítsék a diszpécserszolgálatot.