Míg szabadtéren hatalmas hengerekkel dolgoztak a munkások, addig a diákok bent ecsetet és vízfestéket használtak alkotásaikhoz. Ők ugyanis dekorálták a Selyemréti Strandfürdő gyereköltözőjét. A tanulók szerint a színes tengeri halakat az animációs rajzfilmek és a természet ihlették. A sárgától lesz napsugaras, az viszi bele az életet.
– Két-három hete készülünk – mesélte Hórász Petra –, először meg kellett rajzolni a papírra a halaknak a formáját, után egy alapot kellett ráfesteni valamilyen színnel.
A színekkel senki sem spórolt. A strand öltözője egy kettőre vízi paradicsommá változott. A sablonok után végül szabad kézzel alkották meg a hínáros motívumot, a szivacsokat és a halakat.
Kiss Gabriella, a Balázs Győző Református Líceum tanára elmondta, hogy örültek a felkérésnek.
– Tudtuk, hogy akkor jöhetünk majd festeni, ha a sátrat lebontják. Akkor megnyílnak az öltözők, és ugye, jönnek majd a gyerekek és a látogatók az uszodába, és egy olyan látvány fogadja már őket, ami még nagyobb kedvet csinál az úszáshoz és a vízhez.
Ez volt az első, de a tervek szerint nem az utolsó öltöző, ami a művészetis diákok munkáját dicséri. Az ifjú művészek cserébe ingyen mehetnek egyszer strandolni a Selyemréti Strandfürdőbe.