A pályázat legnagyobb előnye azonban az volt, hogy az iskola majd 900 tanulója és 83 pedagógusa közösen vehetett részt a szabadidős programokban.
Élményekben gazdag időszak volt az Avastetői Általános Iskolában tanulói számára az elmúlt 2 év. Volt sport és egészségnap is, ez is változatosabbá tette az iskola mindennapjait. – mondják a diákok.
"Voltunk Bogácson osztálykiránduláson, nagyon jó volt, összekovácsolta jobban az osztályt. Nagyon jó programok voltak, mindenki élvezte. Voltunk Budapesten a Csodák palotájában, különböző kísérleteket mutattak, segített a tanulmányainkban." – osztotta meg élményeit Szabados Dorottya
A 200 millió forintos nyertes pályázat útján, új angol nyelvi fejlesztő játékok is kerültek az iskolába és 24 millió forintért vásároltak új tanszereket.
"Amit kidolgoztunk, azt a továbbiakban is folytatni fogjuk, így vállalták a pedagógusaink. A digitális tananyagokat használni fogjuk, az eszközök folyamatos használatban vannak, Tehát több éven keresztül, legalább 5 éven keresztül semmiféle probléma nem lesz a projekt fenntartásával. - mondta Tóthné Csorba Mária, az Avastetői Általános Iskola igazgatója.
A pályázat legnagyobb előnye az volt, hogy az iskola majd 900 tanulója és 83 pedagógusa közösen vehetett részt a szabadidős programokban.