2024. szeptember 14. Szeréna, Roxána
Interreg Europe TRAM: A fenntartható városi közlekedésről tanít és tanul Miskolc
Tóth Milán
|
2017. november 23. 13:34
|
frissítve: 2017. november 24. 18:24
November 23-tól két napon keresztül Miskolc ad otthont a nemzetközi szintű Interreg Europe TRAM projektnek. Az öt országból érkezett résztvevők célja a fenntartható városi közlekedés kialakítása. A projekt nyitórendezvényét csütörtökön délelőtt tartották, a városházán.

tram_171123_vcs_04.jpg

Fotók: Végh Csaba

Olaszországból Marche, Spanyolországból Andalúzia, Svédországból Blenkige régió, Romániából pedig az Észak-Nyugat Romániai Régió Fejlesztési Ügynöksége képviselteti magát a rendezvényen. - A projektnek – egyedüli magyar városként – Miskolc is tagja. - Városunk nagy mértékben kiveszi a részét az okos (smart), illetve a zöld (green) tevékenységből, és ezt az irányvonalat a jövőben is tartani fogja. Olyan jó példákat tudunk mutatni a partnereknek, melyeket ők is át tudnak venni – fogalmazott az eseményen Pfliegler Péter alpolgármester. Mint mondta, a közösségi közlekedés további fejlesztéseit tervezik, reményei szerint a következő pár évben már az e-jegy is bevezetésre kerülhet.

tram_171123_vcs_02.jpg

Városunk és az MVK Zrt. joggal lehet büszke járműállományára, 31 korszerű, vadonatúj villamos és 75 CNG-meghajtású autóbusz biztosítja a tömegközlekedést. Juhász János, az MVK üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatója a rendezvényen elmondta, több smart-megoldást is bevezettek az elmúlt években, a járművek mellett ezeket a fejlesztéseket is bemutatják a külföldi partnereiknek. Részletes tájékoztatást adnak a CNG-buszokról, és szóba kerül a Zöld Nyíl projekt is.

Horánszky Árpád városfejlesztési referens kérdésünkre elmondta: a program keretében a helyi szakemberek is lényeges információkhoz, tapasztalatokhoz juthatnak - olyan ismeretekhez, melyekkel esetleg Miskolc még nem rendelkezik. - Mindez azonban fordítva is igaz, mert bár vannak, akik előttünk járnak a fenntartható városi közlekedésben, néhányan le vannak maradva Miskolctól ezen a területen - hangsúlyozta a referens. – A partnerek megosztják észrevételeiket a város fejlesztéséért felelős szakértőkkel, megvitatjuk, mi az, amit hasznosítani tudunk belőle Nagyon jó ötleteket kaptunk, ezeket el is kezdtük kidolgozni. Lehet, hogy nem mindent tudunk megvalósítani, erre természetesen nem vállalhatunk garanciát, némely esetben ezt a költségvetésünk sem teszi lehetővé. Viszont mindenképpen érdemes begyűjteni, megvitatni az ötleteket, ezeket beépítjük a fejlesztési terveinkbe - tette hozzá Horánszky Árpád.

arpad.jpg

Mathias Roos, a svédországi Blekinge régió stratégiai és kommunikációs menedzsere rendkívül hasznosnak tartja ezeket a tanulmányi utakat. Mint mondta, Miskolc gyorsan elnyerte a tetszését, örömére szolgált, hogy számos új dolgot tapasztaltak. – Számunkra nagyon érdekes ez a projekt, mert amellett, hogy tanulunk, jó megoldásokkal segíteni is tudunk partnereinknek – nyilatkozta a svéd szakember. – Számos megbeszélést folytattunk már, és kiderült, nagyjából ugyanazokkal a kihívásokkal nézünk szembe, csak néha más úton igyekszünk ezeket megoldani. Sokat tanultunk a fenntartható mobilitásról, s az is fontos, hogy látjuk azokat a különbségeket, melyek segítenek az előre haladásban - tette hozzá.

mathias.jpg

A vendégek természetesen nem csak előadásokon ismerhetik meg a miskolci közlekedés előnyeit, ki is próbálhatják azt. Európa városai számos környezeti kihívással találkoznak, melyek közül a légszennyezettség különösen erősen kapcsolódik a városi közlekedéshez. A projektben résztvevő partnerek a környezeti szempontból fenntartható városi közlekedés kialakítását helyezik a középpontba a közlekedési intézkedéseik kialakításakor, informatikai megoldásokkal kombinálva. Az öt partner helyi közlekedési rendszereinek fejlesztésével, a szakemberek tapasztalatcseréjével a TRAM projekt hozzájárul a versenyképes, erőforrás-hatékony és alacsony széndioxid kibocsátást célzó európai közlekedési rendszer erősítéséhez.

 

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat