2024. május 29. Magdolna
Interreg Europe TRAM: Nemzetközi partnerség a közlekedésben
minap.hu
|
2018. október 04. 18:43
|
frissítve: 2018. október 06. 19:53
A hazai és európai városok számos kihívással találkoznak a légszennyezettség miatt. A fenntartható és alacsony széndioxid-kibocsátást előtérbe helyező városi közlekedés környezetbarát és okos informatikai intézkedésekkel ugyan reagálni tud a kihívásokra – de nem mindegy, hogyan.

Reagálni lehet úgy, hogy tiltunk valamit, vagy épp úgy, hogy engedjük, sőt ösztönözzük azt, ami jó. A TRAM nemzetközi projekt középpontjában a közösségi közlekedést fejlesztő tevékenységek továbbgondolása áll. Ez azt jelenti, hogy a projektben részt vevő 5 partner – olasz, spanyol, svéd, román és magyar részről Miskolc – eddigi tapasztalatait, jó és bevált gyakorlatait a jövőbeni fejlesztésekbe is igyekeznek beépíteni. Miskolc a korábbi években – villamosközlekedés modernizálása vagy a CNG buszok üzemeltetése révén – számos tapasztalatot szerzett. Ezeket most megosztja a partnerekkel, ahogy a partnerek is megosztják a közlekedés terén szerzett saját tapasztalataikat.

11_alsojobbfel.jpg

– Miskolc igyekszik ösztönözni az itt élőket és a városba utazókat, hogy használják az ország legfiatalabb busz- és villamosflottáját úgy is, hogy évek óta nem emelte a jegy- és bérletárakat. Már ez is komoly eredmény, de nem lehet megállni, mert az, hogy valamit éveken keresztül ugyanannyiért kapunk, nem biztos, hogy önmagában fenntartja annak vonzerejét. Miközben máshol csökken a közösségi közlekedésben részt vevők száma, és növekszik az egyénileg utazóké, addig Miskolcon ez a tendencia megállt, és az a célunk, hogy visszafordítsuk. Ezeket összességében vizsgálja a projekt: a fejlesztéseket, a műszaki megoldásokat, az ösztönzőket, és ezek hatását. A spanyol partnereket például kifejezetten érdekli a valós idejű utastájékoztatás, valamint a villamosokat előnyben részesítő rendszerünk. Ezekben Miskolcnak komoly tapasztalata van, és mivel összességében jó fogadtatásra talált mindez az utasok körében, így nemzetközi szinten is felkeltette az érdeklődést – mondta Horánszky Árpád városfejlesztési referens, a projekt menedzsere.

11_alsocikkbe.jpg

A partnerek rendszeresen egyeztetnek, most novemberben Miskolcon kerül sor ilyen találkozóra. 2018 szeptember elején Sevillában volt az első, ahol a spanyol partner

11_alsocikkbe.png

akciótervét, annak első tervezetét vizsgálta és véleményezte a TRAM nemzetközi szakértői csoportja. A miskolci akcióterv, pontosabban tervezet hasonló „vizsgáját” novemberben tartják Miskolcon. A külföldi partnerek között felmerült az igény arra, hogy ez a találkozó adjon helyet a román és a svéd akcióterv feldolgozásának is, ami megtiszteltetés, mivel ezzel a város eddigi közlekedési fejlesztésit is elismerik a partnerek. Az akciótervek kidolgozásával a végső cél olyan, városokra szabott közlekedési megoldások kialakítása és megvalósítása, amely fenntartható és alacsony széndioxid-kibocsátást eredményez.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat