A verseny már hagyományosnak mondható, évről évre magas színvonalon rendezik meg a Miskolci Pálinkamustrát. Mint azt Sömjéni Éva, a szervező Bükki Pálinka Lovagrend tagja elmondta, ez már a harmadik olyan alkalom lesz, amikor az egész Kárpát-medencére kiterjesztették a pálinkák származási helyét. – Határon túlról is érkeznek pálinka lovagrendek, s ugyanúgy, mint tavaly, természetesen itt lesz az összes magyarországi is.
A Bükki Pálinka Lovagrend több mint hat éve alakult meg, tagjai számos versenyen vettek már részt bírálóként, így nagy tapasztalattal rendelkeznek, s képesítésük is van. A Miskolci Pálinkamustra zsűrijének szakmaisága tehát nem kérdőjelezhető meg, az eddigi versenyeknek nagy sikere, jó visszhangja volt – zárta szavait Sömjéni Éva, kiemelve: a rendezvény célja továbbra is a pálinka népszerűsítése, a kulturált pálinkafogyasztás és ismeretterjesztés.
Orosz János, a Bükki Pálinka Lovagrend nagymestere úgy fogalmazott, minden pálinka párlat, de nem minden párlat pálinka. – Külön szeretnénk értékelni a kereskedelmi főzdék, bérfőzdék és a magánfőzők italait. A miskolci verseny abban is eltér a többitől, mert itt csak fél litert kérünk benevezni. Ennyiből el kell tudnia dönteni a zsűrinek, hogy az adott pálinka vagy párlat milyen értékekkel rendelkezik – hangsúlyozta.
A benevezett pálinkákat, párlatokat április 27-én, pénteken délután 5 óráig lehet leadni a Polgármesteri Hivatal portáján. Az üvegre rá kell írni a nevező nevét, címét és a nedű fajtáját is. Az idei újdonság, hogy a sós sütemények versenyére nem szükséges harminc darabot behozni, hiszen vannak óriási finomságok is. Ebben az esetben csak maximum másfél kilót kérnek a szervezők. Sömjéni Éva ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a zsűri itt is szakemberekből áll majd, séfek és cukrászok lesznek közöttük.
Tavaly a nevezések száma kettőszázötven fölött volt. Sós süteményekből pedig huszonnégyféle érkezett. A szervezők remélik, idén is legalább ennyien érdeklődnek majd a verseny iránt. Eredményhirdetés aznap délután 2 és 5 órakor lesz a különböző kategóriákban.