Október és november, a színház Shakespeare-évadának nyelvén a IV. Henrik és az Othello ért össze a 21-ei (a 23-ai ünnep miatt a megszokottnál két nappal korábbi) Shakespeare-napon: a Csarnokban a Herman Ottó Gimnázium diákjai adták elő az ő IV. Henriküket. A Foyer termeiben pedig két Othello-kiállítás is nyílt.

– Nagyon fontos, hogy a diákok előadására nemcsak az ilyenkor szokásos közönség – barátok, családtagok, iskolatársak – jött el, hanem más iskolákból is kíváncsiak a produkcióra – mondta Cseh Dávid dramaturg. – Úgy tűnik, kialakul a diákszínjátszóknak egy köre, és ebben nagy örömmel működik közre a színház.

Azt Kiss Csaba igazgató már többször megfogalmazta, azért is fontos a színháznak az iskolákkal való kapcsolat, mert a közös munkával lényegében saját – értő – közönségüket nevelik ki. Azonban többről is szó van. Például arról, hogy minél több megnyilvánulási lehetőséget kap, annál könnyeben és biztosabban ismerszik fel a tehetség. A játék teret ad a fiataloknak, a színház pedig az iskolán kívüli nagy teret: nyilvánosságot.

– Önfeledt a játék, de azt is megtapasztalják a diákok, hogy valójában komoly dolog, sok munka eredménye. Csapatjáték folyik, amiben mindenki rá van utalva a másikra. Érdekes volt látni, hogy mennyire másként kezdtek el játszani, amikor megkapták a hangosítást, a világítást – osztotta meg tapasztalatát Cseh Dávid.

A korábbi évadokban diákszínjátszó-versenynek adtak otthont, most egy 9 hónapos, 9 iskolát megmozgató sorozatnak. A szintén havonta váltakozó kiállításokkal együtt persze majd’ dupla annyi intézményről beszélhetünk – van ugyanis olyan iskola, amelyik mindkét műfajban képviselteti magát, természetesen más-más csapattal.

– Nagyon izgalmas az Avasi Gimnázium diákjainak tárlata. Nem illusztrációkat készítettek az Othellóhoz, nem a történetet mesélik el. A képek és az installációk azt bizonyítják, gondolkodtak, és azt fogalmazták meg, ami őket leginkább megfogta a darabból – ajánlotta a szintén kedden megnyitott kiállítást a dramaturg.

Ezekkel a munkákkal „szemközt” a Foyer másik oldalán állítják ki azokat a műveket, amik a Borgó (György István Csaba Munkácsy-díjas képzőművész, főiskolai tanár) által vezetett nyári nemzetközi képzőművészeti táborban készültek. Az alkotók kaptak egy idézetet a drámából: „S majd ha nem szeretlek: A régi káosz újra visszatér!” Volt, aki használta ezt, de több olyan alkotás is készült, amelyik átfogóan dolgozta fel a témát. Érdemes egyébként a tárlaton olvasgatni is, mert minden művész küldött szöveget, ami árnyalja a képét. Sokszorosan érvényes tehát a kiállítást megnyitó művészettörténész, Vámosi Katalin megállapítása: összművészeti produktum jött létre.

– Nagyon változatos ez a tárlat. A stílust tekintve is, hiszen figuratív és absztrakt műveket, gesztusjellegű elemeket, dekoratív vagy épp szürreális darabokat egyaránt láthatunk – mondta.

A sokrétűséghez az is hozzátartozik, hogy a hazai művészek – többek között Borgó, Fazekas Levente, Kárpát Hegyi István, Kovács Johanna, Lányi Zoltán – mellett izraeli, romániai, ausztriai és dél-koreai művészek fogalmazták meg gondolatukat. És változatos a kiállítás abban a vonatkozásban, hogy ki mit emel ki a darab problémaköréből. Érdekes, hogy a féltékenység, aminek lényegében szimbólumává vált a címszereplő, alig kap hangsúlyt. Annál többen foglalkoznak a jó és a rossz harcával. A bűnnel magával.

– A szerelem problémakörét is boncolgatja néhány művész – a párkapcsolatot, a szeretetet és a házasságot, és azt, hogy ha e szövetség egyik tagján elhatalmasodik egy szenvedély, akkor megtörik az egység, és óhatatlanul mindkét fél sérül. A harmadik nagyon jelentős, és nagyon érdekes kérdéskör pedig azzal foglalkozik, hogy a káosz mögött nem „egyszerű” zűrzavar mutatkozik meg, hanem valami iszonytató rendszer, felépítettség, ami szétzilálja, rossz irányba viszi a dolgokat – adott áttekintést Vámosi Katalin.

A művészettörténész végül arról is szólt: a sokféle hangsúly, gondolat, megközelítés segíti a látogatót – aki emellett talán elolvassa vagy megnézi a darabot, esetleg az operát –, hogy több oldalról vizsgálja meg ugyanazt a témát. Több impulzust kap, mélyebben megértheti a Shakespeare-drámát, és könnyebben megfogalmazhatja azt, ami őt leginkább megérintette belőle.