2024. május 31. Angéla, Petronella
Járműmérnökök ismerkedtek egymással
minap.hu
|
2016. szeptember 01. 16:43
|
frissítve: 2016. szeptember 03. 17:39
Folyamatosan igazítja képzéseit a munkaerőpiac keresletéhez a Miskolci Egyetem. Idén járműmérnöki alapképzést indítottak. A felvett tanulók hallgatói esküjük után megismerkedtek egymással.

jarmuipar_egyetem_160901_ja_14.jpg

Fotó: Juhász Ákos

Kiss Pál Tamással, a Miskolci Egyetemen végzett autóversenyzővel és a Formula Racing csapatával is találkozhattak az első járműmérnök-hallgatók. Az új, hétféléves képzés a Gépészmérnöki Karon indult harminchét tanulóval. Közülük heten végzik duális képzésben.

jarmuipar_egyetem_160901_ja_6.jpg

– Abban bízunk, hogy sok hallgatót és sok céget érint majd az új képzésünk – mondta Jármai Károly szakfelelős, stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes. – A Miskolci Egyetemen 1949-ben indult a gépészmérnöki képzés. Ez bizonyos szinten már eleve kötődött a járműgyártáshoz, most azonban specializáltuk ezt a képzésünket. Ez ahhoz köthető, hogy idetelepült a Takata, a Shinwa és a Bosch, tehát igény lett arra, hogy legyen szakképzett munkaerő.

jarmuipar_egyetem_160901_ja_7.jpg

A képzésre főleg miskolci gimnáziumokból jelentkeztek diákok, de volt, aki Egerből, Ózdról vagy Veresegyházról jött.

– Én az Avasi Gimnáziumba jártam – mondta Frigyik Szabolcs. – Már gyerekkorom óta szerelmese vagyok az autóknak, a járműveknek. Amikor a Miskolci Egyetem nyílt napján jártam, akkor hallottam az új képzésről, és azonnal tudtam, hogy ezt nekem találták ki.

jarmuipar_egyetem_160901_ja_4.jpg

Szakácsi Katalin a polgári gimnáziumban végzett, és szeretné megmutatni a szakmának, hogy a nők is érthetnek az autókhoz.

– Nőként mindig is zavart, hogy előítéletekkel találkozom, ha az autókról van szó. Szerintem egy nő is ugyanúgy meg tudja állni a helyét ebben a szakmában, mint egy férfi. Engem a formatervezés érdekel leginkább.

jarmuipar_egyetem_160901_ja_2.jpg

Az elsősöknek Jármai Károly tartott előadást a képzési rendszerről, amiből megtudhatták, eleinte szaktól független alaptantárgyakat és alapozó szaktárgyakat tanulnak, és csak az ötödik félévtől lesznek speciális szaktárgyaik. Ezekben az iparban dolgozó szakemberek is segítséget nyújtanak a meglévő tanároknak.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat