2024. május 06. Ivett, Frida
Jegesmedve-évértékelő: a következő szezontól a szlovák ligában folytathatják a „macik”
Muntyán Bernadett
|
2018. június 07. 13:19
|
frissítve: 2018. június 08. 15:39
Szezonzáró évértékelést tartottak a DVTK Jegesmedvék szerda délután, ahol kiderült: újabb mérföldkőhöz érkeztek a „macik”. – Ez a szezon volt az eddigi legsikeresebb, amióta 2006-ban megépült a Jégcsarnok – hangoztatta beszédében Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke.

A 2017-18-as szezonban volt okunk az ünnepelésre – emelte ki Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke –, hiszen 4 fronton állt helyt a csapat: a Visegrád Kupán, a Kontinentális Kupán, az Erste Ligában és a Magyar Kupában. – A négyből egyet nyertünk, háromban pedig döntőztünk, így ezt a szezont tartom az eddigi legsikeresebbnek, amióta a Jégcsarnok 2006-ban megépült – hangoztatta büszkén az elnök, hozzátéve: 77 tétmérkőzést játszottak idén.

jegesmedvek_dvtk_evzaro_180606_ja_19.jpg

A Jegesmedvék elnöke szólt a csapat, a szurkolók és a támogatók fontosságáról, akik nélkül nem lehetne ennyire sikeres a város jégkorongcsapata. Mint fogalmazott, 2006 óta több mint 1 milliárd forint értékű fejlesztést valósítottak meg. Mint kiderült, még több néző befogadásán munkálkodnak: 2 új lelátót akarnak építeni, egy 200-250 férőhelyeset és 50-60 néző befogadását biztosító skyboxokat.

jegesmedvek_dvtk_evzaro_180606_ja_22.jpg

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő gratulációját fejezte ki az egész csapatnak az elért sikerekért. Kiemelte, nagyon fontosak a támogatók, az együttműködés, hiszen minden ilyen siker mindannyiunk sikere. Végezetül hozzátette: a sport az öröm, a sport az bánat, a sport az nevetés és sírás, szerelem és szenvedély. – Támogassuk és szurkoljunk tovább a Jegesmedvéknek és az egész DVTK-nak, mert a DVTK a miénk – zárta szavait a képviselő.

jegesmedvek_dvtk_evzaro_180606_ja_25.jpg

– Dicsőséget hoztak a városnak, sok örömet a szurkolóknak és jó példát mutatnak a miskolci fiataloknak – ezt már Kiss János alpolgármester húzta alá. Miskolc város alpolgármestere felidézte a jégkorong emblematikus nemzetközi pillanatait és legendás neveit. Majd kiemelte, nemcsak nemzetközi nagy pillanatok léteznek, hanem van egy miskolci csoda is, ami 1978-ban indult Miskolci Kinizsi néven.

jegesmedvek_dvtk_evzaro_180606_ja_14.jpg

– Ha a Kinizsi alapítójának azt mondták volna, hogy majd egyszer háromszoros magyar bajnoknak mondhatja magát ez a csapat, lehet, hogy nem hitte volna el – fogalmazott, majd hangsúlyozta: kinőttük már ezt a szintet és izgatottan várjuk, hogy kinyílik-e előttünk valami újabb kapu.

jegesmedvek_dvtk_evzaro_180606_ja_30.jpg

Sipos Levente, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára úgy fogalmazott, a DVTK Jegesmedvék szereplése a Visegrád Kupán annyira meggyőző és átütő volt, hogy ezzel bizonyították, a magyar jégkorong ott tart, ahol senki sem gondolta volna. – Megérettünk arra, hogy a szlovák ligában szerepelhessünk.

jegesmedvek_dvtk_evzaro_180606_ja_8.jpg

Semmi akadályát nem látom annak, hogy ez a projekt el tudjon indulni, hogy a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék részt tudjanak venni a ligában – jelentette be a főtitkár. Mint mondta, a magyar jégkorong életében ez egy nagyon komoly kihívás. – Nincs semmilyen akadálya annak, hogy a Jegesmedvék elindulhassanak a ligában, sem a mi részünkről, sem pedig a szlovák oldalról – erősítette meg a hírt.

jegesmedvek_dvtk_evzaro_180606_ja_10.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat