A pályázók négy témakörből választhatnak: felelős hitelfelvétel; tudatos bankváltás/tudatos bankszámlaválasztás; értékpapírszámla-lekérdező Alkalmazás (ÉSZLA) népszerűsítése; illetve befektetési alapok – ingatlanalap. Feladatuk, hogy egy érdekfeszítő, újszerű, és valós piackutatáson alapuló javaslattal álljanak elő, és a fogyasztók széleskörű rétegét szólítsák meg.
Mind a négy egyetemen a legjobb 5 pályázatot benyújtónak lehetősége lesz arra, hogy személyesen, egy prezentáció keretében is bemutassa ötleteit. Egy szakmai zsűri választja ki egyetemenként az első három helyezettet, akik pénzjutalomban részesülnek: az első helyezett 500 ezer forintot, a második 300 ezer forintot, a harmadik 200 ezer forintot kap.
A Magyar Nemzeti Bank a legjobb koncepciókat – amennyiben azok valóban megvalósíthatóak – beilleszti fogyasztóvédelmi tevékenységébe is, hiszen a pályázatnak az is célja, hogy a fiatal generációt is bevonja a magyar fogyasztók pénzügyi kultúrájának és tudatosságának fejlesztésébe.
Pályázni lehet egyénileg, vagy maximum 3 fős csapatban is. A pályázatoknak az MNB Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjához való beérkezésének határideje március 16., csütörtök 16 óra. A pályázat kapcsán további részletes információk a www.mnb.hu/fogyasztovedelem/civil-halo/otletpalyazat honlapon olvashatók.