A „Jelenetek az 1956-os miskolci történelemből” című, művészeti "villámcsődületeket", amelyek eredetileg a Bartók Béla térre, a Petőfi térre, a Kandia közbe és a Déryné kertbe lettek meghirdetve, az esős időjárás miatt a színház előtti fedett területen rendezték meg, 12, 13, 14 valamint 14.30 órai kezdettel.
Az első előadáson Kincses Károly színművész, a teátrum kijelölt énekkara és miskolci középiskolás diákok szavaltak, Heltai Jenő Levél az ifjúsághoz című költeményére építve fel műsorukat. Ezt követően egy másik műsorral jelentkeztek az énekkari tagok, a középiskolások, és Farkas Sándor színművész közreműködésével. Ennek a produkciónak Petőfi Sándor Nemzeti dala állt a középpontjában.
A harmadik előadásban a Herman Ottó Gimnázium növendékei szerepeltek, a záró rendezvényen pedig Papp Endre színművész csatlakozott a színház énekkarához és a középiskolás diákokhoz. Ennek az elóadásnak a középpontjába Szabó Lőrinc egyik versét választotta Fandl Ferenc rendező.
Az előadásokat követően megkoszorúzták Nagy Imre szobrát a Déryné kertben.