2024. október 06. Brúnó, Renáta
Jó kezdés után megtorpanás
2014. október 19. 18:22
|
frissítve: 2014. október 20. 15:53
A bajnokság ötödik fordulójában, Kaposvárott lépett pályára az Albrecht Miskolci VSC MVSI NB I-es női röplabdacsapata. A mérkőzésen érvényesült a papírforma, nyertek a hazaiak.

 

A vasutasok hatórás utazás után léptek pályára, ellenfelük a jó erőkből álló Kaposvári Egyetem gárdája volt.

Nem kis meglepetésre a kispadon a hazaiaknál nem a megszokott arcot fedezhették fel a szurkolók: Oláh János kerékpáros balesetet szenvedett, helyettesítésére a férfiak edzőjét, Demeter Györgyöt kérték meg, aki korábban többek között Kazincbarcikán is dolgozott.

A csere mintha kizökkentette volna megszokott ritmusukból a somogyiakat, az MVSC szervezett, egységes játékkal igencsak feladta a leckét ellenfelének. Nem volt gond a nyitásokkal, a támadásokat pedig Kovács Edina kíméletlen ütésekkel fejezte be, de ebben jó társa volt Sitkey is. Így állandósult a miskolci vezetés (9-13, 14-19), és úgy tűnt, hogy nem lehet különösebb gond.

A Kaposvár főleg a két szélt igyekezett kihasználni, ám a hazai próbálkozások rendre elültek a jó sáncon. A hajrában aztán elbizonytalanodott a miskolciak játéka, és elfogyott az előny. Huszonkettőnél már egyforma pontmennyiséget jelzett az eredményjelző, és a vasutasok riadtan kezdtek röplabdázni. Ennek ellenére 24-23-ra még ők vezettek, tehát játszmalabdájuk volt, azonban nem tudtak élni az eséllyel és ez a tény sorsdöntő módon befolyásolta a találkozó további menetét.

A második játszmában a Kaposvár folyamatosan növelte előnyét (6-3, 9-4), és ekkor a somogyiak már nyeregben voltak. Ők kezdeményeztek, irányították a mérkőzést, a vasutasok csak loholtak ellenfelük után. Szabó Barbara jó feladásai után sem sikerültek a befejezések, a végrehajtott három csere sem hozott változást, így a hazai alakulat különösebb gond nélkül nyerte meg a játszmát és került két szettes előnybe.

A harmadik játszmát a megfiatalított Miskolc kezdte, de ez sem hozott fordulatot. Mintha maguk a játékosok is érezték volna, hogy nincs tovább, beletörődtek a vereségbe. A hazaiak ezt a lélektani helyzetet maximálisan kihasználták, egyre magabiztosabbak lettek, míg a vasutasok játéka gyakorlatilag teljesen szétesett. Így elmaradt a bravúr, és még a játszmanyerés sem sikerült, érvényesült a papírforma, könnyen nyert a legjobb nyolc közé pályázó Kaposvár.

Eredmény: MCM-Diamant Kaposvári Egyetem – Albrecht Miskolci VSC MVSI 3-0 (24, 17, 13).

Kaposvár, 200 néző. Vezette: Éri, Mezőffy. MVSC: Kocsis, Kiss E., Szabó B., Kovács E., Szajkó, Sitkey. Csere: Nagy Zs. (liberó), Kundrák, Bertók, Szilvási. Edző: Toma Sándor.

Toma Sándor: - Sajnos, hiába kezdtünk jól az első játszmában, odaajándékoztuk a szettet ellenfelünknek, amely ebből erőt merített és szép lassan felőrölt bennünket.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat