Termelési értekezlettel kezdődik minden nap a Ten Pao miskolci gyárában. A cég nagy figyelmet fordít arra, hogy a munkavállalók minél családiasabb környezetben dolgozhassanak. A jó kommunikáció elengedhetetlen ahhoz, hogy egy vállalat meg tudja tartani a munkavállalóit. Ezért vett részt a cég vezetője azon a rendezvényen, ahol a vállalkozások humánpolitikájának fejlesztéséről volt szó.
– A munkaerő-piaci helyzet Miskolcon is egy nagy kihívás – mondta Bodnár László, a Ten Pao Electronics Magyarország Kft. cégvezetője. – Épp ezért számunkra is kiemelt, központi téma. Éppen ezért vagyok ma én is itt, hogy megtudhassak minél többet a vállalaton belüli kommunikációról, azt, hogy miben segíthet a munkavállalók megtartásában vagy éppen egy hatékonyabb toborzási technikában.
A rossz kommunikáció miatt a cégeknek nemcsak a munkavállalóiktól kell búcsút venniük, hanem elveszíthetik üzleti partnereiket és csökkenhet a versenyképességük is.
– A legegyszerűbb eszközöm az, hogy hallgassuk meg egymást, ez az úgynevezett értő figyelem – mondta Bús Borbála, az EX ANTE Tanácsadó Iroda HR tanácsadója. – Tehát az a legfontosabb, hogy hogyan halljam meg a másikat, hogyan figyeljek rá, milyen szerepben tudom ezt megtenni.
A jó kommunikációról szóló program egy rendezvénysorozat része volt, ami a megyei paktum keretében indult el még tavaly.
– Tavaly már elindult: az atipikus foglalkoztatást, hátrányos helyzetű munkavállalók beilleszkedésének kérdéskörét jártuk körbe, és idén egy kicsit HR-esebb témákra, illetve hiányokra igyekszünk válaszolni – mondta Gergely Bernadett, az EX ANTE Tanácsadó Iroda tanácsadója.
Gergely Bernadett hozzátette, 2017 és 2020 között több mint harminc tanácsadást szerveznek meg a megyében.