2024. október 02. Petra
Jön a Hang nélkül második része
filmtekercs.hu
|
2018. július 03. 10:42
|
frissítve: 2018. július 05. 08:49
Eddig is biztosnak tűnt, hogy folytatást kap a John Krasinski írta és rendezte Hang nélkül, most azonban az is kiderült, hogy az alkotó is visszatér a stúdió pedig nem fogja elsietni a produkciót.

Ahogy tavaly Jordan Peele Tűnj el! című thrillere, úgy idén John Krasinski Hang nélkül című horror filmje az, amely meglepetésként robbant be a mozi világába. Kis költségvetés, eredeti ötlet és mély nyomot hagyó végeredmény. Krasinski és Emily Blunt hihetetlenül feszült és megrázó családi drámát alkottak a horror tematikába ágyazva.

Nem csoda hát, hogy a Paramount stúdió szinte azonnal be is rendelte a folytatást. Ennél azonban egy hajszálnyit meglepőbb (de pozitívabb is), hogy a hírek szerint koránt sem tervezik elsietni a dolgokat. Gyakorlatilag mindegy, mikorra kerülne a mozikba az új alkotás, mindenképpen ki szeretnék várni, hogy összeforrjon a következő ötlet.

Mivel Krasinski finoman szóva is elfoglalt mostanság, egy kis ideig félő volt, hogy a stúdió nélküle vág bele az újabb Hang nélkül filmbe, ezt azonban most megcáfolták. Hogy pontosan milyen minősítésben is tér vissza az új projekthez az egyre felkapottabb színész-rendező, azt egyelőre nem tudni. Aki látta az első részt, annak persze egyértelmű, hogy a folytatás stílusosan szinte kiált magáért – írja a Collider.

Ugyanakkor éppen a film hatalmas sikere miatt gyakorol türelmet a stúdió. Egy ennyire magasra tett lécnek csak bombabiztos forgatókönyvvel érdemes egyáltalán nekiugrani: ehhez pedig idő kell.

Persze addig se maradunk Krasinski és Blunt nélkül. Előbbi a John Clancy’s Jack Ryan című sorozatban kerül főszereplőként a kisképernyőre, míg utóbbi az ikonikus Mary Poppinst formálja meg a még idén mozikba jutó alkotásban.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat