2024. április 20. Tivadar
Mentős vagy riporter – álommunkák a fogyatékkal élők között
Kóródi Tímea/minap.hu
|
2016. március 09. 16:20
|
frissítve: 2016. március 10. 16:09
Tévériporter, állatgondozó, mentőápoló – ilyen álommunkák szerepelnek a fogyatékkal élők listáján. Idén Miskolcon is elindul a Neked munka, nekem álom program. Az Önálló Másság Alapítvány öt fiatalt választ ki, akik mentori segítséggel egy napig ott dolgozhatnak, ahol csak akarnak. A programba olyan munkáltatók jelentkezését várják, akik fogyatékkal élőket alkalmaznának.

     15 fogyatékos ember, 15 álommunkahely, 15 találkozás. Neked munka, nekem álom címmel a Salva Vita Alapítvány tavaly indította el a programot fogyatékkal élőknek. Akkor volt, aki a mérnöki munkában, mások a szépségiparban vagy a vakvezető kutyakiképzésben próbálták ki magukat.

onallosag1.jpg

Miskolcon az Önálló Másság Alapítványnál öt fogyatékkal élő jelentkezhet a programba. Sokan már most is dolgoznak. Az alapítvány kézműves műhelyében László készíti a kerámiákat. 10 éves korában diagnosztizáltak nála agydaganatot, fél oldalára lebénult. Azt mondja, szereti ezt a munkát, az álma viszont más volt.

– Mentős akartam lenni vagy tűzoltó, de közbejött a betegség – mondta.

onallosag2.jpg

A varró műhelyben Annamária is nagy álmokat dédelget.

– Riporter szerettem volna lenni mindig is, még álmomban is erről álmodtam – mondta.

Álmaik megvalósításában az alapítvány jelenleg is sokat segít: munkaügyi programokat szerveznek, de a fejlesztő, felkészítő és munkarehabilitációs foglalkoztatásban is részt vesznek. Patkó Gabriella, az Önálló Másság Életminőség Fejlesztő Alapítvány elnöke ismertette, felkészítik a fiatalokat arra, hogy sikerüljön majd nekik elhelyezkedni a nyílt munkaerőpiacon mint munkavállaló.

patko_gabriella.jpg

Patkó Gabriella. Fotó: Végh Csaba

– Ez a program is, amihez most csatlakoztunk, ez is egy ilyen lehetőség, hogy kipróbálhassák magukat. Ha van egy elképzelésük, egy álmuk arról, milyen munkahelyen szeretnének dolgozni, ez az álom egy napra teljesülhet. Ebben segít a program – mondta.

toborzo_160309_vcs_2.jpg

A programba olyan munkáltatók jelentkezését várják, akik fogyatékkal élőket alkalmaznának. A munkáltatók az április 27-ei nyílt napon fogadják majd őket.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat