2024. május 12. Pongrác
Kárpát-medencei és Országos Református Tanévnyitó a Kossuth utcai református templomban (Képgalériával!)
minap.hu
|
2017. szeptember 02. 14:07
|
frissítve: 2017. szeptember 04. 13:11
Immáron harmadik alkalommal adott otthont Miskolc, a Kárpát-medencei Református Tanévnyitónak szombaton délelőtt. Több mint 125 református köznevelési intézmény képviselői gyűltek össze Erdélyből, Kárpátaljáról és az anyaországból hogy együtt kérjenek áldást a 2017/18-as tanév kezdetén.

A vendégek a Lévay József Református Gimnáziumban gyülekeztek és regisztráltak, ahonnan több mint 65 iskolazászlóval vonult át szombat délelőtt a Kossuth utcai református templomba.

Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerült püspökének igehirdetése után Szűcs Endre, igazgató tanácsi elnök tartott köszöntő beszédet.

reformatus_evnyito_170902ml_15.jpg

– A Kárpát-medencei Református Tanévnyitó gondolata 2010-ben Miskolcról indult – hangsúlyozta. Megtiszteltetés számunkra, hogy immáron harmadik alkalommal szervezheti egyházkerületünk az évnyitót. A Tiszáninneni Református Egyházkerület fenntartásában tizennégy református köznevelési intézmény és egy felsőoktatási intézmény működik, így a legnagyobb református intézményrendszert fenntartó közösség vagyunk – tette hozzá.

reformatus_evnyito_170902ml_19b.jpg

Ábrám Tibor, főgondnok az intézmények összetartozását hangsúlyozta köszöntő beszédében. Kiemelte, hogy idén – a reformáció kezdetének 500. emlékévében – a református intézményekben Kárpát-medence szerte közel 400 épület népesül be ezekben a napokban ismét fiatalokkal,  több mint 75 ezren kezdik meg, vagy folytatják itt felkészülésüket az életre.

reformatus_evnyito_170902ml_30.jpg

Horváth Zita, felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, köszöntő szavait követően, átadta Füsti-Molnár Szilveszternek a rektori megbízás folytatásáról szóló oklevelet. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő a tanévnyitón az egyházi nevelés fontosságát hangsúlyozta. Mint fogalmazott: "tudjuk, hogy ott olyan nevelést kapnak, ami formálja a világlátásukat, szemléletüket, s hitben is megerősíti őket".

Torma András, a Miskolci Egyetem rektora Luther Márton szavait idézte: „Ha tudnám is, hogy holnap elpusztul a világ, akkor is ültetnék egy almafát.” Véleménye szerint ez azt jelenti, hogy a jövő a fiataloké,  tanulmányaik mindennél fontosabbak.

reformatus_evnyito_170902ml_26.jpg

A köszöntők sorát Bara Lajos, főgondnok zárta, aki a Generális Konvent nevében köszöntötte a tanévnyitó résztvevőit. Beszédében a nemzeti és református öntudat megőrzésének fontoságára hívta fel a figyelmet.

A tanévnyitón átadták a Makkai Sándor díjakat is. A szakmai munkáért és példamutató emberi-hitbeli magatartásért járó elismerést, minden évben három pedagógus kapja meg, akik közül egy mindig határainkon túli. Az Oktatásügyi Bizottság idén Nagyné Bódor Katalint (Miskolc), Wrábelné Hadházy Juditot (Budapest) és Kovács Irént (Zilah) javasolta az elismerésre.

reformatus_evnyito_170902ml_18.jpg

Az ünnepségen a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Vegyeskara adott műsort, Farkasné Sajó Márta vezényletével. Csányi Zita orgonán kísérte a kórust.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat