Gastón Solnicki Argentínában, Buenos Airesben született 1978-ban. Az eredeti mű inkább inspirációt jelentett a számára: csak Bartók zenéje hallható benne, az ének és a szöveg nem.  A film még születésének évében, 2016-ban elnyerte a Velencei Filmfesztiválon a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének díját.

A Kékszakállú nem klasszikus operafilm. – Bartók operájának hatása alá kerülve egy hasonlóan folklorisztikus átváltozás lencséjén keresztül kezdtem magam előtt látni a mai tizenévesek életét, akik szinte ugyanúgy vakációztak, mint én fiatal koromban: nyarak a parton a tompító hőségben, miközben ott lappang bennük a lassan pusztító zűrzavar. Rabul ejtett a Kékszakállú ikonikus architektúrájának a lényege: a csapdába szorult életek. Érezhető volt az idő körkörössége, a gesztusok ismétlődése és a történelemnek az a balzsamos természete, hogy ismétli önmagát. Létrejött a saját operai álmom, az ellentétes elemek rejtélyes, nyugtalanító egyesülése, amely úgy bomlik ki, akár egy fúga – mondta a filmrendező.