Szombat délután több nagynevű rallyversenyző – köztük Kazár Miki és Balázs Öcsi – elindult a Borsod Volán salakmotor stadionjában a Steelvent Miskolc Rallysprint futam keretein belül, de pályára gördültek quadosok is, melyek Zsigulikkal mérhették össze erejüket.
A szombati felvezetés után vasárnap Lyukóbánya és Parasznya között, mindkét irányban három-három gyorsaságit teljesített a mezőny. Nagy Norbert navigátora, Szabó Krisztián a célban a Miskolc Televízió riporterének elmondta, bár a cél előtt 100 méterrel tönkrement a váltójuk, nagyon tetszett nekik a LADA VFTS és a verseny is. „Az autósportban benne van, bármi megtörténhet”, kommentálta a műszaki hibát a navigátor. Okuk nem volt bánkódni, hiszen így is sikerült megtartani a kategória 2., míg az abszolút 3. helyet.
– Imádkoztunk az esőért, jól is mentünk már az elejétől kezdve, aztán a száraz körülményekhez is viszonylag gyorsan tudtunk alkalmazkodni. Jól éreztük magunkat végig a versenyen – fűzte hozzá Szabó Krisztián.
Majoros Gábor és navigátora, Dudás György szintén nagyon élvezte a versenyt – attól függetlenül is, hogy elmondásuk szerint az eleje kicsit nehezen indult számukra. Hozzátették azonban, hogy a pálya felszáradásával aztán a gumik is bemelegedtek, jobban „fogtak”, a vizes aszfaltra való gumival ugyanis nem tudtak olyan tempót menni, amit szerettek volna. A felszáradó pályán azonban már nagyon jót autóztak.
– Nagyon jó a pálya, jó volt a rendezés. Imádtam! Ha lehetne menni, mennék még egy ilyen távot. Az autó is jól viselkedett, a szerviz csapat is kiváló volt, köszönöm nekik, csakúgy, mint a családomnak és Miskolc városának is. Nagyon szeretném, ha lenne még itt ilyen verseny! – mondta boldogan az elégedett pilóta.
A Steelvent Miskolc Rallysprint végeredménye:
1. Bukulya István, Takács Gábor (Lada VFTS) 18:24,8
2. Fancsik Gergely, Kapás Attila (Lada VFTS) +43.0
3. Nagy Norbert, Szabó Krisztián (Lada VFTS) +1:12,2
4. Bacsa Tamás, Jakab Ambrus (Lada 2101) +1:16,9
5. Veszprémi Roland, Kassai Tibor (Peugeot 306 S16) +1:21,4
6. Riskó László, Riskó Lászlóné (Toyota Corolla) +1:23,8