Koch Erzsébet fogorvos 1982-ben diplomázott Budapesten a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karán, majd hazatért Miskolcra, és azóta is itt dolgozik.
Pályáját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban kezdte, 1985-ben szakvizsgázott fog- és szájbetegségekből. Ezt még két szakvizsga követte, 1990-ben gyermekfogászatból, majd 1995-ben fogszabályozásból.
OEP finanszírozott és privát rendelést is folytat, munkáját szakmai hozzáértés, nagyfokú precizitás jellemzi. Jelentős szerepe van abban, hogy az évtizedekkel ezelőtt még mostoha helyzetben lévő fogszabályozás napjainkra szinte divattá vált és nemcsak a gyermekek, de egyre inkább a felnőttek körében is. Tagja a megyei kórház gyermek-egészségügyi központjában működő ajak- és szájpadhasadékos gyermekek ellátását végző teamnek. Rendszeresen tart előadásokat, társszerzője cikkeknek. 1999 óta vesz részt fogszakorvosok és fogszabályozó szakorvosok képzésében.
Hintalan János háziorvos 50 évvel ezelőtt vette át jeles minősítésű orvosi diplomáját. A Háziorvosi Egyesülésnek alapító tagja, a szakmai bizottság elnökeként éveken át szervezte a háziorvosok akkreditált továbbképzését. Magas színvonalú gyógyító munkáját mind a betegei, mind pedig a kollégái elismerték.
Az évek során belgyógyászatból és kórbonctanból is jeles szakvizsgát tett le.
1981 óta Görömbölyön praktizál a lakosság nagy megelégedésére. Szakmai és közösségi tevékenysége alapján méltán veheti át ezt a kitüntetést – olvasható a méltatásokban.