Az évértékelőn a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberein túl megjelentek a közúti közlekedés biztonságáért felelős, illetve abban érintett további szervek és szakemberek is.
A tájékoztató során elhangzott, hogy ez év január 1–október 31. között a megyében 4 százalékkal kevesebb személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, mint egy évvel korábban. Az előadók beszámoltak arról is, hogy az elmúlt időszakban kiemelt feladatként kezelték a gyalogosok és kerékpárosok közlekedésbiztonságát javító intézkedéseket, valamint az ittas vezetőkkel szembeni fellépést.
Az ülésen Koltay Ottó, a Magyar Autóklub Észak-Magyarországi Regionális Szervezetének elnöke a baleset-megelőzés terén huzamosabb időn keresztül kifejtett, kiemelkedő munkájáért köszönetét és elismerését fejezte ki Varga János alezredesnek, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály vezetőjének, valamint Béres Gábor főtörzsőrmesternek, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály járőrvezetőjének.