Villogó rendőr és tűzoltó autó az egyik számozott utcában. Ez a ház gyulladt ki ma reggel. Szinte szénné égtek a bútorok, néhány még a tűz eloltása után is füstölt. És ez látszik az ablakból, még a falak is feketék. A szomszéd azt mondja reggel fél nyolc körül a kiabálásra ébredtek.
- Az ablakon jött ki a láng, meg a tűz közül hozták ki az asszonyt - mondta Szukup Lászlóné.
A lakásban egy házaspár élt. A környékbeliek szerint a férj reggel dolgozni ment, a nő egyedül volt otthon. Az utcában élők azt mondják, az asszony valószínűleg azért nem ébredt fel, mert nyugtatót szedett. Az itt élők segítettek rajta.
- Fekve bementünk az épületbe és be volt takarva, de lehúztuk az ágyról és úgy húztuk ki az udvarra és akkor adtam neki mesterséges lélegeztetést és fújtam a szájába a levegőt és akkor kezdett vissza lélegezni - mondta a Miskolc Televíziónak Galamb Miklós.
A mentő ezután érkezett meg. Az asszonyt rögtön a Megyei Kórházba szállították. Nincs életveszélyben, de súlyos az állapota.
- Testfelületének 30-40 százalékában égett meg. Felmerült nála légúti égés is, ezért intubálva, lélegeztetve, de stabil vitális paraméterekkel szállították. A traumatológiai osztállyal közösen elláttuk az égési sérüléseit, majd a központi intenzív osztályra helyeztük át - tájékoztatott dr. Zámbó Szilvia, a megyei kórház sürgősségi osztályának osztályvezető főorvosa.
A lángokat a tűzoltók és katasztrófavédők oltották. Egyelőre még nem tudják, mi okozta a tüzet.
Az ingatlan egyik helyiségében berendezési tárgyak égtek. A lángokat a tűzoltók két vízsugárral és kézi szerszámokkal eloltották majd gondoskodtak az épület átszellőztetéséről - mondta Dojcsák Dávid, szóvivő,
Az asszony felépüléséhez többhetes kezelés szükséges.