Ha a filmtörténeti ismereteinkre támaszkodunk, kétféle történész él a fejünkben: van az Indiana Jones és Tomb Raider típusú akciófilmhős, és van az a fajta, aki éjt nappallá téve a homokvihar kellős közepén a perzselő sivatagban, az ecsetjével tisztogatja a különböző korok maradványait. Nos, a történészek se nem harcias amazonok leszármazottai, se nem őrült ecsetelős, szeplős fiatalok. A történészek a múlt rabjai, akiket magával ragadott mindannak a kutatása, melynek jelenlegi világunkat köszönhetjük – éppúgy, ahogyan a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesületének tagjait is.
Ha megkaphatnád Marty McFly DeLorean-jét, hova utaznál: vissza a múltba, vagy előre a jövőbe? Én első úti célomul biztos, hogy a múltat választanám. Azt a nagy abroncsos, kezet csókolós, királyos és királynés múltat. Mikor a Diósgyőri várban uralkodók és udvarhölgyek gyülekeztek, lovagok viaskodtak, s apródok sürögtek-forogtak. Bár minden kívánságom így válna valóra! Ugyan nem tudtam az anyósülésre bepattanni a piros mellényes Marty mellé, de mégis teljesült az, amire vágytam: belecsöppentem a Diósgyőri vár aranykorába.
Történt ugyanis, hogy május második hétvégéjén 12 debreceni fiatal nemcsak elfoglalta Diósgyőr várát, de be is népesítette, mi több átharcolta magát a felső várudvaron. Ez a maroknyi fiatal a Debreceni Történelmi Korok Hagyományőrző Egyesület. A 2010-ben alakult társaság 2014-ben került az egyesületek sorába. Nyolc évvel ezelőtt egy pár ábrándozó fiatalember úgy döntött, szeretnének Debrecenben egy olyan hagyományőrző egyesületet létrehozni, amely odafigyel a város, és a környék igényeire.
– Kerestük a kiutat a 21. századból – fogalmazott Kósa Sándor, mikor a csapat megalakulásának miértjéről kérdeztem. – Szerettük volna a szabadidőnket tartalmasan eltölteni, és ezeken a hétvégéken adni valamit az embereknek, valamit a múltunkból – hangsúlyozta ki az elhivatott fiatal.
Az egyesület, mely mára már 22-24 lelket számlál, a 15. század végét tűzte zászlajára. Mátyás király uralkodásának vége a legfőbb irányvonaluk, de emellett a 17. század elejének, Bocskai István korának is vannak katonai megjelenítései. Most pedig – mint ahogyan azt Sándortól megtudtuk – készülnek a 19. század közepére, az 1848-as szabadságharc megjelenítésére is.
De miből is áll ez a történelem iránti elhivatottság? Miből áll egy adott kor megjelenítése? Ezek a 21. századi fiatalok önszántukból, a saját maguk és mások szórakoztatása céljából hétről-hétre, hónapról-hónapra visszarepítenek minket a 15. századba. Korhű ruhákat öltenek magukra, korhű sátrakat állítanak fel egy-egy vár udvarán, ahol korhű ételeket főznek, hogy egy rendhagyó történelem órát tartsanak az embereknek. Ilyenkor viselettörténeti előadásokat tartanak, fegyver és páncélzat bemutatót, és gyalogos párviadalt. Ezalatt a párviadal alatt nem a megkoreografált, mesterkélt, műverekedést értem, hanem azt a fajtát, amikor ezek a fiúk és lányok (!) vállvetve küzdenek meg egymással a közönség szeme láttára – nem mellesleg 40-50 kg-s vértezetben. De van még udvari bemutató is a repertoárban, valamint egy lövészeti bemutató.
– Fontos, hogy emlékezzünk a történelmi múltunkra, nemzeti értékeinkre, kultúránkra – vallják az egyesület tagjai –, hogy tudjuk, miért lehetünk most ott, ahol épp vagyunk: az elmúlt évszázadokban ugyanis nagyon sokan küzdöttek azért, hogy mi ma itt lehessünk – hangsúlyozták, majd kiemelték, nekünk a leglényegesebb feladatunk, hogy emlékeztessük erre az embereket. Mint mondták, át kell látnunk, mindenkinek megvan a maga feladata éppúgy ma, mint ahogyan az a múltban is megvolt. És pontosan így van ez a csapatban is: van, akinek az a feladata, hogy elkészítse a korhű ruhákat, van, aki a kovácsműhelyben tevékenykedik, hogy a kardok, melyekkel egymást csépelik a legtökéletesebb másai legyenek az adott kor fegyvereinek. Van, aki a reneszánsz világ konyháját hivatott megeleveníteni, és akad olyan is, akinek arra kell figyelnie, hogy minden korhű maradjon a táborban.
A vacsora pedig…egyszerűen fenséges volt! Kissé szkeptikusan álltam a reneszánsz konyha világához (bevallom töredelmesen), de már szánom-bánom minden előítéletemet. A srácok zöldséglevest készítettek fürjtojással, hisz’ Mátyás király kedvencei közé tartozott ez az apró tojás. Majd kétféle húst tálaltak fel: a ma saslikként ismert rúdra felhúzott hús-szalonna-hagyma kombót, amit lisztbe és palacsintatésztába forgattak meg. És sertéshúst, amit szőlőlé (textilen kipréselt szőlő), méz és reszelt torma egyvelegében főztek puhára. A vacsora mellé pedig természetesen jöttek a „háborús történetek”. A sztorik, amelyektől a filmekben a lányok szeme mindig csillogni kezd: volt, akit meglőttek ágyúval az egyik előadáson, akinek az arcát felvágta egy kard, vagy a keze sérült meg. Csupa, csupa emlék, történelmi anekdota, vicces csatabaki, és megannyi emlék, amellyel saját magukat szórakoztatták vacsora közben.
Így történt, hogy egyetlen éjszakára ugyan, de én is visszarepülhettem a 15. századba. Körbevehettem magam lovagokkal, apródokkal, udvarhölgyekkel – egy szóval bekerülhettem a vár igazi vérkeringésébe.
További hírek
Olvasnivaló
Népszerű
Népszerű videó
Ajánlat
