Miskolcról, Ózdról és Szerencsről is érkeztek fiatalok. A megye valamennyi szakképző intézménye három-három legkiválóbb diákját díjazták pénteken. Timkó Liliána Zsaklin, az MSZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolája és Szakiskolájának cukrásztanulójaként kreativitását szeretné megmutatni, de úgy gondolja, ebben a szakmában elhelyezkednie sem lesz nehéz. – Magyarországon belül is van erre lehetőség, illetve külföldön, de én inkább Magyarországon maradnék.
Hegesztők, erősáramú elektrotechnikusok, kereskedők és fodrászok is voltak a díjazottak között. Erdőháti Dániel, ugyancsak az előbb említett iskola tanulója szakácsként fog elhelyezkedni. – Először egy vendéglátás és idegenforgalmi érettségit csináltam, és akkor jött az ötlet, hogy ez így kevés és maradnék magánál a szakács szakmánál.
„Magyarországon, B.-A.-Z. megyében és itt, Miskolcon is növekszik a gazdaság” – hangzott el az ünnepségen. Ehhez a növekedéshez képzett munkaerőre, és főleg szakemberekre is szükség van. Bihall Tamás szerint ezek a fiatalok szakmájuk nagykövetei lehetnek majd a pályaválasztás előtt álló fiatalok előtt, hogy minél több fiatalt tereljenek a szakma tanulása felé. – Európában nagyjából beállt, hogy a tanuló gyerekek 70 százaléka szakmát tanul, 30 százaléka pedig gimnáziumi pályán mozog, bár az ő életükben is eljöhet a pillanat, amikor átnyergelnek egy szakma megtanulására – mondta a BOKIK elnöke.
A biztos megélhetés miatt is érdemes a fiataloknak a szakmák felé fordulniuk Bihall Tamás szerint. A rendezvényen mintegy 150 kiváló tanulót köszöntött a B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara testülete. Alább fel is soroljuk őket intézményeik szerint.
Ózdi Szakképzési Centrum Surányi Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma:
Forgács Eszter - kereskedő
Lámer Dániel - szakács
Albók Zoltán - pincér
Miskolci Szakképzési Centrum Szemere Bertalan Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma:
Gombos Laura - fotográfus és fotótermék- kereskedő
Medvigy Enikő - gyakorló kozmetikus
Pál Levente Dávid - szociális gondozó és ápoló
Miskolci Szakképzési Centrum Andrássy Gyula Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája:
Hegedűs Róbert - gépgyártástechnológiai technikus
Ludnik Dániel - mechatronikai technikus
Szabó Péter - CAD-CAM informatikus
Miskolci Szakképzési Centrum Stúdium Közgazdasági és Üzleti Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája:
Béki Dóra Barbara - kozmetikus
Homonnai Enikő - fodrász
Sárkány Bettina - fodrász
Abigél Többcélú Intézmény:
Kiss Eszmeralda - szociális gondozó és ápoló
Sárközi Dánielné - női szabó
Ganyi Adrienn - női szabó
Mentor Baptista Gimnázium és Szakképző Iskola:
Gombos Réka - pincér
Zsíros Dzsenifer - kisgyermek gondozó-nevelő
Ongai Zoltán - gyógy- és sportmasszőr
Kézfogás Baptista Szakképző Iskola:
Szamkó Tímea - élelmiszer- és vegyi áru eladó
Szabó Alexandra - élelmiszer- és vegyi áru eladó
Balogh Nikoletta - élelmiszer- és vegyi áru eladó
Miskolci Szakképzési Centrum Fazola Henrik Szakképző Iskolája:
Tepliczki Ádám - központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
Lalik Gábor - faipari technikus
Labanc Letícia - grafikus
Miskolci Szakképzési Centrum Diósgyőr-Vasgyári Szakképző Iskolája és Kollégiuma:
Illéssy Szilveszter - hegesztő
Horváth Imre - hegesztő
Juhész Dénes - gépi forgácsoló
Ózdi Szakképzési Centrum Pattantyús-Ábrahám Géza Szakképző Iskolája:
Spisák Barbara - szociális gondozó és ápoló
Szvetlik Bianka - szociális gondozó és ápoló
Miskolci Szakképzési Centrum Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Szakközépiskolája és Szakiskolája:
Timkó Liliána - cukrász
Erdőháti Dániel - szakács
Vanyó Evelin - vendéglátásszervező-vendéglős
Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziuma:
Varga Fanni - ápoló
Balogh Dalma - ápoló
Varholik Dávid - ápoló
Miskolci Szakképzési Centrum Bláthy Ottó Szakgimnáziuma:
Göndör Mátyás - erősáramú elektrotechnikus
Nagy Bence - erősáramú elektrotechnikus
Kerékgyártó Balázs - erősáramú elektrotechnikus
Miskolci Szakképzési Centrum Kós Károly Építőipari Szakközépiskolája és Szakiskolája:
Beke Szilvia - környezetvédelmi technikus
Tóth Anikó - magasépítő technikus
Bogyai Benjámin - épületgépész-technikus
Nyitott Ajtó Oktatási Központ (Edelény):
Kucsma Attila - hegesztő
Sándor Klaudia - női szabó
Szilágyi Ivett - női szabó
Szerencsi Szakképzési Centrum Tokaji Kereskedelmi és Idegenforgalmi Szakgimnáziuma:
Szabó Bence Ferenc - vendéglátásszervező-vendéglős
Miskolci Szakképzési Centrum Kandó Kálmán Szakgimnáziuma:
Koncsik Alex - elektronikai technikus
Munkácsi Mátyás - elektronikai technikus
Nagy Erzsébet - műszaki informatikus
Miskolci Szakképzési Centrum Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma:
Varga Virág - kereskedő
Nagy Viktor - kereskedő
Árvai Daniella - idegenvezető
Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola:
Harnócz Liliána - pedagógia
Tóth Adrienn Katalin - pedagógia
Kundráth Dalma - pedagógia
Computer School Szakközépiskola és Szakgimnázium Miskolci Tagintézménye:
Balogh Gábor - villanyszerelő
Kucsák Dávid - villanyszerelő
Pusztai Tamás - villanyszerelő
Ózdi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Szakképző Iskolája és Művészeti Szakgimnáziuma:
Szűcs Martin - épületgépész technikus
Handki Zoltán - kőműves és hidegburkoló
Fudra László - központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
Miskolci Szakképzési Centrum Baross Gábor Közlekedési és Postaforgalmi Szakgimnáziuma
Oláh Nikoletta - vasútforgalmi szolgálattevő
Végh Bálint - vasúti villamos jármű szerelője
Samók Evelin - postai üzleti ügyintéző
Szerencsi Szakképzési Centrum Tiszaújvárosi Brassai Sámuel Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája:
Bodó Zsolt - ipari gépész
Zsikin Péter - hegesztő
Hídvégi József János - gépgyártástechnológiai technikus
Irinyi János Református Szakgimnázium, Szakközépiskola és Diákotthon:
Pálinkás Mercédesz - pedagógiai és családsegítő munkatárs
Tóth Rita - vegyésztechnikus
Molnár Máté - pénzügyi-számviteli ügyintéző
Vay Miklós Református Szakképző Iskola és Diákotthon:
Rostás Ferenc - épületgépész-technikus
Négyesi Csaba - hegesztő
Csóka Ferenc - gépi forgácsoló