Tizennégy éves volt, amikor közölték első versét, A madárijesztő dala címűt. Harmincéves korára a verseiből összejött egy egész kötetnyi, amelyek Arcok holdudvara címmel láttak napvilágot, 1978-ban. A szögligeti születésű, ma már Miskolcon élő Fecske Csaba (képünkön) egész fiatalon megszerette a rímeket, és már gyermekkorában elhatározta, költő lesz belőle. Önéletrajzi ihletésű írásából megtudhatjuk, elhatározta azt is, hogy „megírok naponta három-négy verset, több pénzem lesz, mint a tsz- elnöknek.”  A mondat első része bizonyára megállja a helyét, hiszen a 66 éves költő az évtizedek során ontotta magából a gyermek-és felnőttfüleknek egyaránt kedves rímeket, ez idáig több mint húsz kötete jelent meg. A számos elismeréssel, köztük József-Attila díjjal is kitüntetett kortárs költő munkásságát Jánosi Zoltán irodalomtörténész, a Nyíregyházi Főiskola rektora méltatta szombaton, Edelény barokk palotájában. Jánosi Zoltán „Bódva-völgyi költőarcok” címmel tartott előadásában Fecske Csaba mellett Kalász László verseit elemezve arról beszélt, hogy „a Bódva-völgye nyelvi, néprajzi, szociális és mikrotársadalmi vonásai erőteljesen jelennek meg az itt született művészek alkotásaiban, akár szülőföldjükön maradtak, akár elszármaztak.”   

Fecske Csaba egyébiránt maga is részt vett az edelényi irodalmi konferencián, s tette ezt azért, hogy az olasz gyökerekkel rendelkező, rudabányai születési epikusról, Gróf Gvadányi Józsefről és koráról, a 18. századról meséljen a kastély népes közönségének. Fecske Csaba, a katonai pályát választó generális- író munkásságát fő művén, az Egy falusi nótáriusnak budai utazása című alkotáson keresztül mutatta be. A rudabányai epikus korának ismert és kedvelt alakja volt, Petőfi Sándor még egy költeményt is írt róla, A régi jó Gvadányi címmel, de Arany János írásaiban is több ízben szerepel. Megtudhattuk azt is, hogy a kiváló megfigyelőképességen alapuló szemléletes leírásaiban gyakran ábrázolja a paraszti társadalmat – a szülőfalujára jellemző ízes, keleti palóc nyelvjárást visszaadva-, ami a magyar irodalomban akkoriban szokatlan volt. 

Hadobás Pál történész, az edelényi Művelődési Központ, Könyvtár és Múzeum igazgatója a Bódva-völgye költői és szépírói termékenysége kapcsán azt hangsúlyozta, hogy az elmúlt évszázadokban, hogyan ölelkezett össze az irodalom és a papi hivatás. Arról beszélt, hogy ezen a vidéken is jelentős szerepet töltöttek be a különböző felekezetek papjai az irodalmi életben.  Ezt támasztotta alá Bodnár Mónika etnográfus, a Gömöri Múzeum egykori igazgatójának előadása is, amelyben Béres Gábor irodalmi és történetírói tevékenységére hívta fel a figyelmet. A római katolikus plébános és történetíró Bódvavendégiben látta meg a napvilágot, 1897-ben. Papi tevékenysége mellett az irodalom és a helytörténeti kutatások álltak érdeklődése középpontjában, sokat írt, ám kevés írása jelent meg nyomtatásban, ennek okán „tevékenysége szinte egyáltalán nem ismert”- mutatott rá Bodnár Mónika. A hosszú évekig Tornaszentandráson szolgálatot teljesítő lelkész kezei közül elsősorban településtörténet és úti beszámolók kerültek ki, amelyeknek a novellisztikus formában történő írásmód adott sajátos hangulatot. Falum címmel önálló kötete jelent meg Bódvavendégiről, de a Bódva-völgye számos településéről maradtak fenn írásai, melyek „tartozkodóak, mentesek minden szélsőségtől, jóra buzdító, tanító jellegű történetek.”  

Lebilincselő, anektodákkal tarkított előadást hallhattunk Cs. Varga István irodalomtörténésztől, az ELTE BTK Kultúra-és Irodalomtudományi Intézetének professzorától is, aki egyébiránt korábban az edelényi gimnáziumban tanított.  Az irodalomtörténész, kritikus és szerkesztő Kalász László mellett a moldvai magyarok nagy apostolára, Jáki Sándor Teodóz atyára emlékezett. 

Hadobás Sándor, történész, előadásában a Bódva folyó mentén haladt településről-településre, hogy Stósztól Boldváig valóságos irodalmi unikumokkal kápráztassa el az erre fogékony hallgatóságot. Igazi csemegével szolgált Juhász György főorvos is, a stószi gyógyfürdő nyugalmazott igazgatója, aki azokat a szépírókat gyűjtötte csokorba, akik munkásságuk során valamilyen módon megénekelték az évezredes magyar fürdőkultúra Bódva-völgyi központját, a festői szépségű Stószt.

Békési Gábor irodalomtörténész, a Hermann Ottó Múzeum munkatársa a 2002-ben elhunyt Regős Sándor irodalmi hagyatékát mutatta be a kastély közönségének.  A Dél-Somogyból Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe kerülő költő dédelgetett álma volt, hogy újságíró legyen, ám miután nem tudott ebben a szakmában elhelyezkedni, családi nyomásra vasutas lett, előbb Ferenctelepen, majd Miskolcon telepedett le. A Bódva-völgye apró, kis vasútállomásán –Ferenctelepen- szolgálva írta meg Új szelek című költeményét, majd hadifogságba került, s az ott ért benyomásokból született meg a Szuronyok árnyékában című alkotása. A hadifogságból szabadulva sem volt szerencséje, 1957 márciusától 1958 májusáig börtönben volt, miután az Észak-Magyarország napilapban megjelent, Nyilatkozat című versét a szocialista rendszer ellen irányuló támadásként értelmezték a hatalmon lévők.   

A magaskultúrát fókuszba helyező egész napos tanácskozás navigátora a tehetséges, fiatal, szendrői lírikus, Korpa Tamás volt. Az 1987-ben született költő, kritikus, irodalomtörténész, jelenleg a Debreceni Egyetem doktorandusza, számos elismert irodalmi folyóirat hasábjain találkozhatunk költeményeivel, tavaly jelent meg Egy híd térfogatáról címmel első verseskötete.

A színvonalas irodalmi eszmecsere a Bódva-völgy - Cserehát Mentorprogram (BOCS) szervezésében zajlott. A mentorprogram vezetője, Rőczei Norbert az esemény összegzéseként lapunknak kiemelte, „az hogy ilyen sokan eljönnek egy regionális irodalmi konferenciára, bizonyítja, hogy a Bódva-völgye térségében ma is jelentős szellemi potenciál van. Ez pedig a jövő feltétele, hiszen szellemi alapok nélkül a gazdaságfejlesztési célok sem lehetnek sikeresek.”