Készségesek az árusok, akik a Kocsonya Farsangra készülnek. Csak délután 4 órakor indul a felvonulás a Szent István térről, a hivatalos megnyitó előtt azonban máris vásárolhat kocsonyát, forralt bort, tócsnit, de akár kézműves szappant, ékszereket és fatányérokat is, aki kilátogat a rendezvényre.
– Kettőszázharmincnál is több árus van idén, bár sokkal többen jelentkeztek rá, de nyilván a helyszűke miatt behatárolt, hogy mennyit tudunk fogadni – mondta el Bíró Tibor, a Becherovka Miskolci Kocsonya Farsang főszervezője. – Több mint százan a gasztronómiához tartoznak, a többiek pedig kézműves és ajándéktárgyakat árulnak. Alapjaiban nem más a koncepció, mert az elmúlt két év visszajelzései olyan pozitívak voltak, hogy ezt nem kellett átalakítani.
Több árus jött az ország másik feléből, de a határon túlról is. Továbbá természetesen megtalálhatóak a helyi és a környékbeli kereskedők és kézművesek termékei is a pultokon.