2024. október 07. Amália
A következő lépcsőfokához érkezett a miskolci kisvasút fejlesztése
minap.hu
|
2019. január 28. 09:42
|
frissítve: 2019. január 29. 13:13
Az Északerdő Zrt. Lillafüredi Állami Erdei Vasút (LÁEV) és a Kassai Gyermekvasút (KDHŽ) az Interreg Szlovákia-Magyarország határon átnyúló EU-pályázat keretében elnyert támogatásból ƒ„RailGate” fantázianévvel dolgozik közös projektjének megvalósításán. A projekt mindkét kisvasúton elsősorban infrastrukturális fejlesztéseket tartalmaz.

kisvasut_konferencia_kassan.jpg

Kassán többek között befejezik az indulóállomás felvételi épületét, egy új kitérővágányt építenek és felújítanak egy dízelmozdonyt. Miskolcon szintén az indulóállomás újul meg, illetve épül egy új személykocsi az erdei vasút számára. Kilencven méter hosszan egy teljesen új peront építenek majd a Dorottya utcai állomásra, melynek legfontosabb célja, hogy az utasbiztonságnak megfeleljen, így a magas padlós személykocsikra biztonságosan tudnak majd felszállni a családosok és a gyermekek egyaránt. Komplett energiatakarékos megvilágítás és akadálymentesítés is megvalósul majd.

A projekttagok megalkottak egy cselekvési tervet, amelynek célja, hogy a hasonló adottságokkal bíró, történeti értékű kisvasutak jelenkori hasonló kihívásaira közös válaszokat adjon. A Cselekvési terv bemutatójára a napokban Kassán került sor egy szakmai konferencián, amelyen a projekttagok mellett részt vettek Kassa és Miskolc város képviselői, valamint a magyar és szlovák szakmai szervezetek meghívott tagjai.

kisvasut2_konferencia_kassan.jpg

A három nyelven – magyarul, szlovákul és angolul – megjelent kiadványt kéthavonta megrendezett közös műhelymunka keretében alkották meg a projektben résztvevő és a témában jártas meghívott szakértők. A Cselekvési terv a LÁEV és a KDHŽ történeti adatai mellett összehasonlításokat és elemzéseket tartalmaz az egyes vasutak árképzéséről, marketingjéről, saját és idegenforgalmi régióik látogatottsági adatairól, ezek kínálati oldaláról, valamint az előttük álló konkrét kihívásokról, megoldandó feladatokról. A dokumentumban hangsúlyos szerepet kap a jövőbeli fejlesztési stratégiák, célok bemutatása is. A projekttagok elsődleges célja, hogy a létrejött Cselekvési terv tapasztalataira és megállapításaira alapozva  hatékonyabbá tegyék együttműködésüket az általuk kezelt turisztikai célú kisvasutak fejlesztése és a közös tevékenységek előmozdítása érdekében, ami akár más hasonló „testvérkisvasutak” együttműködéséhez is iránymutatást adhat.

A projektről további információ itt olvasható.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat