2024. május 29. Magdolna
Kreativitás és művészeti érzék – szépészeti szakmákban vetélkedtek Miskolcon
Kujan István
|
2015. március 22. 12:27
|
frissítve: 2015. március 24. 19:31
Vasárnap reggel megkezdődött az idei Kézműves Kupa Nemzetközi Bajnokság, melyben a szépészeti szakmák képviselői vetélkedtek, de a közönség számára is érdekes kikapcsolódást kínált a program a miskolci sportcsarnokban.
Nem

kezmuves_kupa_150322_vcs_39.jpg

A Nemzetközi Meghívásos Fodrász, Kozmetikus, Műköröm-díszítő és –építő, Lábápoló Bajnokságnak ezúttal is a miskolci sportcsarnok adott otthont. Bihall Tamás, a versenyt megrendező Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) elnöke megnyitó beszédében kiemelte, a rangos bajnokság idén már 13. alkalommal viseli a Kisgergelyné Tolcsvai Mária, és 7. éve a Lapis Imre Emlékverseny elnevezést. Hiszen – fűzte hozzá az elnök – fontosnak tartják, hogy a kupán szereplő versenyzők előtt követendő szakmai idolként állhassanak ezek a kiváló szakemberek.

– Minden évben nagy izgalom és várakozás, valamint rengeteg munka előzi meg a kamarában a Kézműves Kupa megrendezését. Összehangolt munkát igényel ugyanis, hogy a szépészeti szakmák legnagyobb országos versenyét méltó körülmények között, magas minőségi színvonalon bonyolítsuk le – hangsúlyozta Bihall Tamás.

kezmuves_kupa_150322_vcs_27.jpg

A BOKIK elnöke hozzátette, büszkék a rendezvényre, mely versenyzési lehetőséget biztosít az ország, sőt Európa különböző részeiből érkező versenyzőknek, ugyanakkor emléket is állít olyan nagynevű mestereknek, akik példaadóan, áldozatos munkával nevelték a szakmai utánpótlást és hozzájárultak ahhoz, hogy a Kézműves Kupa ma már nemzetközi hírnévnek örvendjen.

Az egésznapos versenyen a női, férfi fodrász, kozmetikus, műköröm-díszítő és –építő, valamint lábápoló bajnokság megmérettetései mellett külön kategóriás hajvágás és alkalmi konty versenyt is rendeznek. A versennyel egy időben tartották a Sztár Kézműves Aranyolló, Aranyecset Kézműves Bajnokságot. A közönséget kézműves vásár és szakmai bemutatók várták a miskolci sporcsarnokban.

kezmuves_kupa_150322_vcs_20.jpg

A verseny fővédnöke Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke, védnöke Bihall Tamás mellett Dunai Péter, az MKIK főtitkára, Tóth József, a BOKIK alelnöke, Hansági Bozsó Orsolya, a Hair-Line Kft. ügyvezető igazgatója, Kisgergely Zsolt, a Kisgergely Kft. ügyvezető igazgatója, valamint Hajas László nemzetközi mesterfodrász.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat