2024. május 06. Ivett, Frida
Küldetés, értékrend és tisztaság – 100 éves a 19. Bükk cserkészcsapat
Szabadi Martina
|
2019. január 25. 20:02
|
frissítve: 2019. január 28. 10:53
Fennállásának századik évfordulóját ünnepelte a 19. Bükk cserkészcsapat pénteken a Lévay József Református Gimnáziumban. A cserkészek példamutató összetartását és kitartó munkáját az iskola igazgatója és a 2. Cserkész kerület elnöke is méltatta.

19_bukk_cserkeszcsapat_190125_vcs_06.jpg

fotó: Végh Csaba

A 19. Bükk cserkészcsapat története száz esztendőre nyúlik vissza, alakulásuk dátuma 1918. A csapat megszervezése – igazgatói felkérésre –Zsupán László földrajz-történelem szakos tanár nevéhez fűződik.

A 2. számú cserkész kerület által szervezett 100. évfordulós ünnepséget a Lévay József Református Gimnázium igazgatója nyitotta meg. Ábrám Tibor ismertette: Magyarország legnagyobb szervezete a cserkészmozgalom, világviszonylatban pedig – az ENSZ után – a második legnagyobb szervezet, s erre igazán büszkék lehetnek. A világ 216 országában közel negyven millió cserkész tevékenykedik, a mozgalom megalakulása óta hozzávetőlegesen 300 millió tagot számlálhatott már a cserkészség.

19_bukk_cserkeszcsapat_190125_vcs_04.jpg

Három fő motívumot emelt ki a cserkészek életéből: a küldetéstudatot, az értékrendet és a tisztaságot. A küldetés azt jelenti, hogy a cserkész nem saját érdekeit képviseli, hanem egy olyan eszme vagy értékrend mögé áll be, amelyet valaki ráhagyományozott, hiszen a cserkészség nem egy öncélú szervezet, hanem nagyon komoly értékalapú küldetése van.  Értékrend tekintetében pedig egyértelműen keresztény értékeken nyugvó és ez alapján tevékenykedő szervezet a cserkészség. A cserkész egyenes lelkű és feltétlenül igazat mond, folytatta az igazgató; a cserkész teljesíti köteleségeit, amelyekkel Istennek, hazájának és embertársainak tartozik.

19_bukk_cserkeszcsapat_190125_vcs_12.jpg

Végül pedig arra tért ki Ábrám Tibor, hogy a cserkész testben és lélekben tiszta. – Hihetetlenül nehéz dolgotok van, hiszen ti ezt mind megfogadtátok, s nem könnyű a mai értékét vesztett világban ezeket tartani, ám annál fontosabb, hogy legyenek példaképek – mondta.

19_bukk_cserkeszcsapat_190125_vcs_10.jpg

Jernei Péter, a  2. Cserkész kerület elnöke beszédében kiemelte, kevés olyan csapat van az országban, amelyik ennyire aktív volt az elmúlt száz évben, legyen az cserkész program vagy világháborús kármentés. A 19. Bükk cserkészcsapat tagjai jelentősen kivették a részüket a bombázások utáni mentésekben, és igyekeztek segíteni embertársaikat. Kitért arra is, hogy a cserkészek megőrzik a cserkészeszmeiséget, nem fakulnak a szellemi értékek, emlékek idősebb korban sem.

19_bukk_cserkeszcsapat_190125_vcs_08.jpg

A 19. Bükk cserkészcsapat jelenlegi létszáma nagyjából 20 fő, de volt mikor 100 fős tagsággal büszkélkedhettek. Ez természetesen állandóan változik, ha a diákok elballagnak, vagy más intézményekben tanulnak tovább, ilyenkor a létszám azonban többnyire feltöltődik az újonnan érkezettekkel.

19_bukk_cserkeszcsapat_190125_vcs_16.jpg

Vannak csapatszintű programok, amiket csak maguknak szerveznek, de tartanak mások számára nyitott programokat is, ilyen például az őszi Éjszakai hadijáték. Rendszeresen szerveznek métabajnokságot, ők foglalták írásba a szabályokat 2015-ben. Részt vesznek továbbá kerületi és országos szintű eseményeken, de előszeretettel szerveznek túrákat is – mondta Gál Renáta, jelenlegi csapatparancsnok.

19_bukk_cserkeszcsapat_190125_vcs_01.jpg

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat