2024. április 20. Tivadar
Külföldre akart költözni a kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi
minap.hu
|
2018. november 15. 17:15
|
frissítve: 2018. november 17. 14:10
Csütörtökön letartóztatták azt a férfit, akivel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás.

A gyanú szerint a férfi az elmúlt években több alkalommal adott el marihuánát olyan személynek, aki azt továbbértékesítette. A beazonosítását követően megállapítást nyert, hogy a terhelt nem tartózkodik bejelentett lakcímén, az országot éppen el akarta hagyni, pontos tartózkodási helye sem volt ismert, egy étterem parkolójában fogták el.

A férfi az elmúlt héten felmondta munkaviszonyát, albérletét azért, hogy külföldre költözzön munkavégzés céljából. Ez a körülmény és a bűncselekmény tárgyi súlya, az, hogy akár 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét. Feltehető az is, hogy további személyeket is ellátott volna a kábítószergyanús anyaggal. Az eladói és fogyasztói kör felderítése habár már részben megtörtént, további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges, ezért megállapítható annak is a veszélye, hogy a bizonyítást veszélyeztetné. Mindezek alapján a bíróság indokoltnak látta a letartóztatását 2018. december 15-ig - tájékoztatta portálunkat a  Miskolci Törvényszék sajtóosztálya.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat