A Megyeháza Dísztermében a könyvbemutatóval párhuzamosan kiállítást is szerveztek a kiadványban szereplő mesterek Magyar Kézműves Remek díjas alkotásaiból. A rendezvényen fellépett a Kiss Kata Zenekar és Szegedi Csaba, a Magyar Állami Operaház énekese.

Kégl Ildikó a kötet előszavában így fogalmaz: „Amikor másfél esztendeje megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy egy csokorba gyűjtsem azokat a megyénkbeli mesterembereket, akikre büszkék lehetünk, nem sejthettem, hogy mindezzel lavinát indítok el. Ezúttal is az a cél vezérelt, hogy talmi helyett a valódi értékekkel töltsem meg a szimbolikus tarisznyát, hírt adjak a közöttünk élő és alkotó kiválóságokról,  szakmai sikereiket példaként állítsam mindannyiunk elé.

Időtálló értékekről szerettem volna írni. Híres-neves magyar produktumokról, kézműves tárgyakról, ruhadarabokról, élelmiszeripari termékekről, amelyek kimagasló minőségűek. És nem kevésbé az emberről, aki létrehozta azokat. Az emberről, aki megálmodta, majd – akadályokat nem ismerve – megvalósította tervét. (…) Generációról-generációra szálló, ősi tudást birtokol a mezőkövesdi bútorfestő népi iparművész, akinek műhelyében járva bepillantást nyerhettem, hogyan kell valódi habos piros matyó mintát varázsolni székre, asztalra, kelengyés ládára. (…) Magyarország egyetlen női 'szűcsinasára is Borsod-Abaúj-Zemplén dimbes-dombos tájain akadtam rá.

A nagyecséri juhász lánya, akit megmosolyogott a környezete, amikor apró gyermekként egyre csak azt hajtogatta, egyszer majd szép magyar subákat készít a bárányok bőréből. Vagy akár a diósgyőri mester, aki a világszerte ismert japán Hattori-dinasztia kézzel hajtogatott acéljait használja fel, hogy kézműves késeket készítsen belőle, gyűjtőknek, híres vadászoknak. És szólok a bükkszentkereszti férfiról, aki javasasszony nagyanyjától olyan ügyesen kitanulta a füvekkel gyógyítás tudományát, hogy napjainkra nemcsak teái, de személye is legendássá vált. Jelen kiadvány összeállításakor prioritást élveztek azon speciális tudást birtokló kézművesek, akik kihalóban lévő népi kismesterségeket űznek, sok esetben szakmájuk utolsó képviselőiként.

Nagyobb részük most ugyan még tevékeny, de abban a pillanatban, hogy befejezik munkásságukat, velük együtt eltűnik egy egész szakma, s annak évtizedeken, évszázadokon át felhalmozott tudása”.