– Kedves meglepetésben volt részem Bogácson, az idei Latyakfutáson. A rajtra felsorakozott 140 versenyző előtt ünnepélyesen kaptam meg az egyedi, 1-es rajtszámomat a főrendezőtől. Hogy miért történhetett mindez? A Latyakfutás az én „szülöttem”, hiszen én találtam ki még Kósik István, akkori cserépfalui polgármester agitálására – emlékezett vissza Kovács Attila Gábor.
Az első ilyen versenyt 2003-ban szervezte meg a miskolci székhelyű Zöld Sportok Clubja. Ezt a futást még öt követte. Valamennyin indult a mezőkövesdi tűzoltó sportoló, Bajzáth László (aki telente a jég alatti úszásairól vált híressé), s mindegy, milyen idő volt február vége felé, ő mindig egy szál fürdőnadrágban tette meg a távot.
Hat év után az érintett önkormányzatok nem támogatták tovább a rendezést, a Latyakfutás elmaradt. Kovács Attila Gábort egy év szünet után kereste meg Bajzáth László azzal, járuljon hozzá, hogy jövőben ők, azaz a Tó, Tenger, Folyó Nyíltvízi Úszó Klub megrendezhesse az eseményt.
– Örömmel mondtam igent, hiszen az ötletem így nem vész a feledés homályába. Hálából már tavaly is az 1-es rajtszámot kaptam, most meg egy többinél kétszer nagyobb, zöld-sárga színű, névvel ellátottat – mondta Kovács Gábor Attila.