2024. október 07. Amália
"A Legjobb Bíró 2019": miskolci győzelem az Országos Pervezetési Versenyen
minap.hu
|
2019. január 28. 16:48
|
frissítve: 2019. február 01. 17:01
Első alkalommal hirdette meg idén az Országos Bírósági Hivatal az Országos Pervezetési Versenyt, ahol bírósági fogalmazók és titkárok mérhették össze tudásukat egy tárgyalás szimulálásával, szakmai hallgatóság és a zsűri előtt. "A Legjobb Bíró 2019" díjat Tóthné Majoros Tünde, a Miskolci Törvényszék bírósági fogalmazója nyerte el.

A regionális elődöntők után hat csapat jutott az országos döntőbe. Itt szerepkártyákat kellett húzniuk, melyek segítségével egy-egy tárgyalást játszottak el. A polgári ügyszakban a versenyzők "Nagy Olivér és Kis Ottó közös tulajdon megszüntetése" ügyében döntöttek.

_dsc6315.jpg

- Nagy örömmel és büszkeséggel tölt el, hogy a döntőben a  Miskolci Törvényszék bírósági fogalmazója, Tóthné Majoros Tünde – magas szintű szakmai és pervezetési, jogszabályismereti képességeit megmutatva - polgári ügyszakos „bíróként” első helyezést ért el, elnyerve a „Legjobb Bíró 2019” üvegdíját. A  győztesnek járó Vándorkupa is a Miskolci Törvényszékre került első alkalommal”- nyilatkozta a sikerről Miskolci Törvényszék elnöke, Répássy Árpád. 

Tóth Imre, a Miskolci Törvényszék Polgári-Közigazgatási-Munkaügyi Kollégiumvezetője arról szólt, hogy az eredmény jól példázza a bírósági fogalmazói évek magas szintű szakmai felkészülését. A jövő bíráinak ez az első „szárnypróbálgatásuk élesben” a tárgyalóteremben, ahol nem csak ügyfelek, de még egy szakmai zsűri is felügyeli tevékenységüket. A Miskolci Törvényszék fogalmazója nem csak szakmai jártasságáról, kiváló jogszabályismeretéről, hanem lényegelátásáról, határozottságáról és döntésképességéről is számot adott a verseny során.

 

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat