2024. október 07. Amália
Lezárták a Zöld Nyíl projektet, de folytatják a fejlesztéseket a miskolci közlekedési vállalatnál
Kujan István
|
2015. október 09. 16:01
|
frissítve: 2015. október 11. 08:50
Az MVK-nál egyebek mellett készülnek az elektronikus jegy- és bérletrendszer bevezetésére, novemberben pedig a tervek szerint megérkezik Miskolcra az első új CNG-autóbusz is – a jövőbeli fejlesztésekről Singlár Zsolt vezérigazgató beszélt pénteken.

    Singlár Zsolt ismertette, az utasszámlálási adatok szerint naponta átlagosan több mint 92 ezren választják a villamost. A csúcskeresztmetszet az Újgyőri főtértől a Diósgyőri Gimnáziumig tart, itt 2881 fő utazik naponta. Singlár Zsolt hangsúlyozta, nőtt az utasok és a bérletet váltók száma új villamosok beállítását követően.

zold_nyil_zaro_151009_ja_29.jpg

Fotó: Juhász Ákos

A vezérigazgató aláhúzta: nagyon jelentős lépés a város és a közlekedési vállalat életében a Zöld Nyíl projekt, azonban már a további fejlesztéseken gondolkodnak.

– Lezárjuk a projektet, de nem állunk meg, jön a következő lépés! Készülünk az integrált operatív program folytatására, és szeretnénk továbblépni a szolgáltatás-fejlesztésben, egyetértésben a kormánnyal, hiszen az elektronikus jegy- és bérletrendszer, az intermodális csomópont és az élhetőbb városi közlekedés kitűzése az egyik legfontosabb célja most Miskolcnak – mondta.

man_gas_bus_150619_ja.jpg

A vezérigazgató emlékeztetett, az első új CNG-busz november 15-én érkezik meg Miskolcra. A város 75 környezetbarát járművel gazdagodik. Szeretnék, ha még karácsony előtt forgalomba is állhatna néhány.

Addig is azonban, a délelőtti konferenciát és záró ünnepséget követően (http://minap.hu/cikkek/kriza-akos-ujra-vilag-elvonalaban-miskolci-kozoss...) péntek délután Villamosra fel! címmel együtt ünnepelhetjük Miskolc új villamosait. A részvétel díjtalan.

A program:

16:00 A színpadi programokat megnyitja Dénes Tamás műsorvezető
16:05 Egressy Húros Együttes és Egressy Ifjúsági Kórus, Miskolci Táncakadémia, majd Dance Elit Táncstúdió fellépése
17:20 Irigy Hónaljmirigy fellépése
18:10 Holdviola koncert
19:00 Villamosok felvonulása
19:25 R-go koncert
20:51 Lézershow
21:00 Program zárása.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat