Az év madarának, egyben a világ leggyorsabb madarának, a vándorsólyomnak a bemutatása, valamint madárvédelem, ismeretterjesztő játékok, kültéri madárfotó-kiállítás is szerepelt többek között a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki Helyi Csoportja által a helyszínen szervezett programok között.
Kiss János alpolgármester és a városvezetés ötletéből megvalósított Termelői Nap jó úton indult el, hiszen 2015-től a téli hideg ellenére is rengetegen látogatnak el minden alkalommal az Erzsébet térre – fogalmazott Hubay György önkormányzati képviselő.
– Ez egy családi elfoglaltság is. Kicsik és nagyok, családosok, egyedülállók is kilátogatnak, hiszen mindenki megtalálja az őt érdeklő turisztikai eseményeket – emelte ki a képviselő, és hozzátette, kijelenthetjük, hogy a város életben ez egy kulturális és turisztikai esemény.
Hangsúlyozta, itt közvetlenül a termelőktől vásárolhatnak az idelátogatók olyan minőségi termékeket, melyeknek jó hírét a családi és baráti körbe is tovább tudják vinni.
„Dr. Bubó” is kilátogatott a rendezvényre, hiszen az uhu, Magyarország és Európa legnagyobb baglya ott volt a Miskolci Termelői Napon a Miskolci Állatkert és Kultúrpark jóvoltából.
Bőven volt kínálat madáretetőkből és madárodúkból, és hogy véletlenül se térjen haza senki sem üres kézzel, néhány tízperc alatt ki-ki elkészíthette saját madáretetőjét.
Délelőtt sípokkal és fúvós hangszerekkel utánzott madárhangokkal várta a „Madárfüttyös hangszerbemutató” az érdeklődőket. Ezután pedig „Madárka, madárka” címmel tartott koncertet a Számadó Zenekar.
Hogy mit esznek a madarak? Magvakat biztosan. A magvak kimondottan egészségesek az emberi szervezet számára is. Éppen ezért lehetett érdemes megkóstolni a magvas házi süteményeket és a magőrleményeket. Aki pedig egy kis édességre vágyott, az madártej-szeletet vásárolhatott a „madárdalos” termelői napon.
Végül kicsit „kakukktojás” ugyan, de mivel kiemelkedő kulturális esemény Miskolcon a Seuso-kincseket bemutató kiállítás február 27-e és március 18-a között, ezért a Herman Ottó Múzeum a helyszínen várta mindazokat, akik regisztrálni, illetve elővételben szerettek volna jegyet vásárolni a rendkívüli kiállításra.