1849. október 6-án Aradon kivégezték az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 13 tábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos miniszterelnököt. Mártírhaláluk azóta jelképpé vált – annak a küzdelemnek és áldozatvállalásnak a szimbólumává váltak ők, amelyet a magyar nép évszázadokig folytatott függetlensége megteremtéséért, társadalmi haladásáért.

Miskolc városa tisztelettel és kegyelettel emlékezett az aradi vértanúk kivégzésének 169. évfordulója alkalmából Batthyány Lajos, Magyarország első felelős kormánya miniszterelnökének emléktáblájánál.

A Rimaszombatról érkezett B. Kovács István Magyar Örökség-díjas néprajzkutató megemlékezésében Rábely Miklóst idézte, akit a rimaszombati magyarság „színe-javával együtt a II. világháborút követően elüldöztek a szülővárosából”. Miskolc nyújtott neki menedéket. Megtudhattuk például, hogy Miklós nagyapja, János készítette Petőfi Sándor és Szendrey Júlia lakásába a konyhai szobabútort, és nála lakott albérlőként Jókai Mór 1848-ban. A családi emlékezet azt is tartotta róla, hogy tőle származott az a koporsó, amelyet üresen, pár darab téglával csúsztattak le Batthyány Lajos vértanú sírhelyébe 1849. október 6-ának éjjelén.

Mocsári László képgalériája

De fontos a megemlékezés kapcsán az is, hogy – és itt újra idézzük az unoka írását – „nagyapám atyafia volt az a gyóntatópap, aki Batthyány Lajos gróf cellájába egy tőrt csempészett, amivel a miniszterelnök 1849. október 5-én éjjel nyakán és mellén oly’ irtózatos sebeket vágott, hogy emiatt felakasztása lehetetlenné vált, és így az osztrák vadászkatonák szíven lőtték a Haynau vérbírósága által akasztásra ítélt miniszterelnököt. A tőr állítólag a nagyapámé volt” – idézte tovább Rábely Miklós szavait a néprajzkutató.

Az aradi vértanúk kivégzés előtti utolsó üzeneteiből is elhangzottak gondolatok. Aulich Lajos úgy fogalmazott: „szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok: forrón szeretett népem és hazám, tudom, megértik ezt a szolgálatot”. Dessewffy Arisztid szerint „tegnap hősök kellettek, ma mártírok. Így parancsolja ezt hazám szolgálata”. Kiss Ernő utolsó óráiban az ifjúságra gondolt: „Istenem! Az újkor ifjúsága egész ember lesz-e? Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük, és a hazáé az életük!”.

– Hőseink, az aradi vértanúk származásukra nézve ugyan különböztek egymástól, ám a bitófán magyarként dobbant utolsót a szívük – fogalmazott B. Kovács István.

A mai időkről szólva úgy fogalmazott, a magyar nyelv elvesztésének félelme ma is él, de „van ok azért a bizodalomra is”: Rimaszombatban a magyar kormány támogatásával egyebek között megújult a református templom, de óvodát építenek és felújítják a református gimnázium épületét is.

– Mindannyian annak az egységes és oszthatatlan magyar nemzetnek vagyunk a tagjai, részei, amelynek egyik szellemi jelképe, megingathatatlan fundamentuma Batthyány Lajos és az aradi vértanúk példája – húzta alá a néprajzkutató, aki úgy köszönt el a megemlékezőktől, hogy „Isten áldja meg a miskolciakat és egész magyar népünket”.

A beszédet követően meggyújtották az emléktábla és a 13 kereszt előtt a 13 mécsest. Az aradi vértanúk neveinek sorolásánál egyet-egyet kondult az emlékharang.

A megemlékezés végén főhajtással és koszorúzással rótták le a kegyeletüket a városvezetők, intézmények, pártok és civil szervezetek képviselői. Miskolc önkormányzata nevében Kriza Ákos polgármester, valamint Kiss János és Pfliegler Péter alpolgármester helyezett el koszorút az emléktáblánál. A megemlékezésen a Fráter György Katolikus Gimnázium diákjai működtek közre énekkel.