2024. április 20. Tivadar
"A mai világban mindenki keresi a maga miértjét" – MIÉRTT Keresztény Fesztivál Miskolcon
minap.hu
|
2018. június 27. 16:47
|
frissítve: 2018. június 29. 11:57
Harmadik alkalommal rendezik meg a MIÉRTT Keresztény Fesztivált július első hétvégéjén Miskolcon. A Diósgyőri Református Templom kertjében illetve a református általános iskolában csütörtöktől vasárnapig várják az érdeklődőket. A program célja, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson a város különböző felekezetei és gyülekezetei számára.

miertt_20180627_vcs_11.jpg

Fotó: Végh Csaba

„Nyissunk kaput Miskolc felé és Isten felé is” – ez az egyik legfontosabb célja, jelmondata a keresztény fesztiválnak, amit harmadik alkalommal szerveznek meg Miskolcon. Péter András református lelkész a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte: ennek az évnek a legfőbb üzenete, hogy az erő forrása – ami nélkül nincs élet, és ami nélkül működni sem tudunk – Istennél van. – Ha szükségünk van erre az erőre, akkor belőle meríthetünk – hangoztatta.

miertt_20180627_vcs_07.jpg

A MIÉRTT, vagyis a Miskolc és Észak-magyarországi Regionális Testvéri Találkozón idén is lesznek koncertek, lelkigyakorlatok, csoportbeszélgetések, éjszakai dicsőítések és teaház. A fesztiválon nemcsak a különböző felekezetek és gyülekezetek mutatkoznak be - azokat is várják, akik szeretnének jobban megismerkedni a keresztény világgal.

miertt_20180627_vcs_01.jpg

Hollósy András, önkormányzati képviselő úgy fogalmazott, felekezettől függetlenül várnak érdeklődőket a többnapos fesztiválra, amely nem véletlenül viseli a "Miért" elnevezést. – Nemcsak egy rövidítésről van szó. Arr is utalni kíván az elnevezés, hogy a mai fogyasztói társadalomban, rohanó világban mindenki keresi a maga miértjét – hangsúlyozta a képviselő, hozzátéve: ezen a fesztiválon mindenki megkaphatja a választ is.

A csütörtökön kezdődő fesztiválon a Diósgyőri Református Templom kertjébe illetve a református általános iskolába várják az érdeklődőket. Az előadók között szerepel Bolyki László zenész, Sándor Frigyes evangélikus esperes, lesznek  missziós kiállítások, filmvetítések, számos gyermekprogram, beszélgetés, éjszakai dicsőítés. A többnapos fesztiválon fellép a Continental Singers is.

 

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat