2021. június 25. Vilmos
A légimentés marad, a sportrepülők új területet kapnak
Megegyezés született a repülőtér ügyében
mnap.hu
|
2018. október 13. 13:26
|
frissítve: 2018. október 14. 18:16
Minden érintett számára megfelelő megoldás született a miskolci repülőtér ügyében. A betegellátás és a légimentés továbbra is biztosítva lesz az eddigi helyszínen, a sportrepülés pedig – szakemberek segítségével, magánbefektetés keretében – olyan területre költözhet, ahol a hosszú távú infrastrukturális fejlődése is biztosított.

Így a lakosságot sem zavarja majd a repülés által keltett zajhatás, a régi repülőtér pedig, ipari területként, Miskolc további gazdasági fejlődését szolgálja.

repuloter_20181011_vcs_09.jpg

Fotó: Végh Csaba

Minderről Pfliegler Péter alpolgármester tájékoztatta lapunkat, aki elmondta: a korábban, 15 évre kötött szerződés Miskolc és a Borsod Megyei repülőklub között 2019 áprilisában lejár. A repülőtér területének nagy részét bevonják a Mechatronikai Ipari Parkba és új befektetőket telepítenek itt le annak érdekében, hogy további új, innovatív munkahelyeket teremtsenek. – Tesszük mindezt azért is, mert egyértelmű szakmai álláspont, hogy a mai miskolci repülőtér repülésszakmai szempontból alkalmatlan a továbbfejlesztésre – hangsúlyozta Pfliegler Péter.

repuloter_20181011_vcs_04.jpg

Az alpolgármester ugyanakkor kiemelte: Miskolc önkormányzata az elmúlt időszakban intenzív tárgyalásokat folytatott a miskolci légimentés jövőjének biztosítása érdekében a Magyarországi Légimentésért Alapítvány és a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. vezetőivel. Örömmel jelentik most be, hogy a legimentő bázis a jövőben is az eddigi repülőtéren működik majd. Emellett megteremtik annak a lehetőségét, hogy a légimentés helikopterei mellett más civil helikopterek is használhassák a bővített funkcióval rendelkező, úgynevezett 4-es kategóriájú, csökkentett területű repteret.

repuloter_20181011_vcs_12.jpg

A sportrepülő társadalom ugyanakkor új otthonra találhat Miskolc közvetlen közelében, egy olyan területen, amely minden szempontból képes lesz kiszolgálni a repülés hosszú távú érdekeit. Az új miskolci repülőtér lakott területektől távol, de az autópálya közelében, későbbi fejlesztések megvalósítására is alkalmas lehet majd. – Az önkormányzat és a Miskolci Repülőklub keresi a lehetőséget a további együttműködés kialakítására, hiszen a város és a régió további fejlődése szempontjából elengedhetetlen egy új miskolci repülőtér kialakítása és működtetése – zárta szavait Pfliegler Péter.

repuloter_20181011_vcs_17.jpg

Várnai Beáta, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója a pénteki egyeztetésen elmondta, a légimentés által igényelt területet a Miskolc Holding ingyenesen bocsátja rendelkezésre. Nagy Boglárka, a Magyarországi Légimentésért Alapítvány alapítója köszönetét fejezte ki Miskolc alpolgármesterének, az önkormányzatnak és a Holdingnak a konstruktív és előremutató tárgyalásokért, a gyors ügymenetért. – Azonnal megkaptuk azt a segítséget és lehetőséget, ami véleményünk szerint párját ritkítja – fogalmazott, hozzátéve, hogy a megkeresés után nyomban megkezdődtek az egyeztetések, tárgyalások. Böszörményi Péter, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. miskolci bázisvezetője örömét fejezte ki, hogy a szándéknyilatkozat rövid időn belül megszületett, és ezzel hosszú távon is üzemeltetni tudják a légimentést Miskolcon.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat