Az ünnepségen először Áder János köztársasági elnök üzenetét olvasták fel, aki levelében azt írta, ahhoz, hogy sportnemzetből sportoló nemzetté váljunk, és az aktív sportolás mindennapjaink részévé váljon, megfelelő létesítmények kellenek.
- A Tüskecsarnok mostani formájában ilyen létesítmény. Külön öröm, hogy ezzel a főváros egy régóta sajgó sebét is sikerült begyógyítani - fogalmazott a levélben az államfő, utalva arra, hogy a létesítmény építését 1993-ban kezdték el, ám a beruházás 1996-ban leállt, és több mint másfél évtizedig nem is folytatódott.
A kormány 2012-ben döntött a sport- és rendezvénykomplexum befejezéséről. Az építést tavaly novemberben kezdték újra, és 5,9 milliárd forintból mostanra készült el a 4000 fős nagycsarnok, a szabadidős sportolókat váró sportcentrum, valamint a kétszintes mélygarázs.
Simicskó István sportért felelős államtitkár - aki egyben a kerület országgyűlési képviselője is - beszédében kijelentette: mivel a magyar sportolók a világversenyeken rengeteg érmet nyertek, és ezzel sok örömet okoztak a nemzetnek, ezért a kormányzat részéről meg kell hálálniuk, hogy nekik köszönhetően javult az ország imázsa és nemzetközi megítélése.
- A sportolóknak és a szurkolóknak adjuk tehát most át ezt a csarnokot - mondta az államtitkár, majd emlékeztetett arra, hogy a 2500 négyzetméteres küzdőtérrel rendelkező létesítmény közel 20 sportágnak lesz az otthona. Beszélt arról is, hogy a Tüskecsarnok szomszédságában hamarosan elkészül egy 50 méteres versenyuszoda és egy állítható mélységű 25 méteres tanmedence is.
- Ezzel nemcsak a XI. kerületben, hanem egész Dél-Budán jelentősen gazdagodnak a sportolási lehetőségek - tette hozzá Simicskó István.
Vígh László, a beruházásért felelős kormánybiztos elmondta, hogy először négy éve a jégkorongozók vetették fel neki, be kellene fejezni a Tüskecsarnok építését.
- Több mint húsz éve vár rá Magyarország, hogy ebből a korábbi szellemkastélyból tudjunk valamit építeni. A Tüskecsarnok sokáig a kudarc, a lemondás és e gyengeség szimbóluma volt, mostantól azonban a sporté, a kikapcsolódásé és az önfeledt szórakozásé lesz - állapította meg a kormánybiztos, majd hozzátette, aláírt szerződéseik alapján sportrendezvényekből, koncertekből és konferenciákból már most 100 millió forintos bevételre számíthatnak.
- Ez ma Magyarország legösszetettebb és legmodernebb sportkomplexuma - jelentette ki, majd azzal folytatta, hogy az első rendezvény a szombati Kelet-Nyugat kosárlabda All Star gála lesz benne.
A megnyitón részt vett az első nem sportrendezvény, a Játékkészítő színielőadás producere, Illés Gabriella, valamint két szereplője, Koltai Róbert és Hajdu Steve is. Elmondták, hogy már két-három hete próbálnak, így tulajdonképpen ők vették először birtokukba a Tüskecsarnokot, ahol december végén tíz előadást fognak tartani, melyekből nyolcra a telt ház már most garantált.
Az ünnepség végén emlékplaketteket osztottak ki a csarnok megvalósításában elévülhetetlen szerepet betöltőknek, így többek között Lázár Antal és Rubik Ernő tervezőknek is.