A kisebbség tagjai, továbbá a Fráter György Római Katolikus Gimnázium és a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium német nyelvet tanuló diákjai töltötték meg a minorita templomot szerdán. Idén is hallgathattak német nyelvű szentmisét, amit Lange László, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke szervezett.
– Több mint tíz éve vannak ilyen misék – mondta. – Szeretném, ha minél többen megtapasztalhatnák, hogy milyen egy német nyelvű szentmise.
Lange László szerint a résztvevők így kedvet kaphatnak majd a német nemzetiség által szervezett programokra is. Az évente megszervezett szertartást eredetileg a mindszenti templomban szokták megtartani, de a felújítás miatt most a minorita templom fogadta az érdeklődőket. Az idei szentmisét Pákozdy István mutatta be, aki a Pázmány Péter Katolikus Egyetemről érkezett.