2024. október 06. Brúnó, Renáta
Megvan a szándék a kereskedelmi háború elkerülésére
hirado.hu
|
2018. július 26. 12:55
|
frissítve: 2018. július 27. 11:27
Az elemzők várakozásaival ellentétben több mindenben jutott egyezségre az amerikai elnök és az Európai Bizottság vezetője, mint azt korábban hitték. Donald Trump és Jean-Claude Juncker Washingtonban találkoztak egymással, és egyetértettek a kereskedelmi vitáik rendezésében. Trump azt mondta, hogy új szakasz kezdődik Washington és az Európai Unió kapcsolatában.

Magyarics Tamás Amerika-szakértő az M1-en elmondta: úgy tűnik, mindkét fél részéről megvan a szándék arra, hogy elkerüljék a kereskedelmi háborút. Ami eddig történt, az még nevezhető kereskedelmi háborúnak, hiszen az amerikai és az európai kétoldalú kereskedelem évente 1,1 billió dolláros, eddig pedig pár tízmilliárd dollárban voltak mérhetők a behozatali vámok.

trump.jpg

(EPA/JIM LO SCALZO)

Az igazán jelentős tételt a gépkocsi-, valamint a teherautó-kereskedelem képezi, illetve szó volt még az amerikaiak európai piacra való jutásáról, főleg a mezőgazdasági termékeket illetően. Eddig is Európa volt az Egyesült Államok ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere a mezőgazdasági termékek kivitelét illetően – közölte.

Trump számára azért volt ez fontos, mert a kínai-amerikai „kereskedelmi háború” egyik vesztese az amerikai mezőgazdaság, azon belül is a szójatermelés. Ennek a politikai vonzata az amerikai elnök számára az, hogy rendkívül jelentős a szójatermelés a Trump-hátországnak tekinthető közép-nyugati államokban – tette hozzá.

Juncker ígéretet tett arra, hogy Európa a korábbinál több amerikai cseppfolyós földgázt fog vásárolni, ami drágább, mint például az orosz gáz – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában.

Magyarics Tamás megjegyezte: Trump a németeket azzal vádolta, hogy bizonyos szempontból „Oroszország rabjai”, főleg az orosz-német energiaipari megállapodás miatt. Az amerikaiak kezdettől fogva ellenezték az Északi Áramlat-1-et, és most az Északi Áramlat-2-t is, ami megduplázná annak kapacitását, hogy az oroszok Nyugat-Európába közvetlenül juttassák el a gázt – hangsúlyozta.

Ennek jelentős geopolitikai vonzata lenne, hogy megszűnnének a közép- és kelet-európai tranzitországok, ebben az esetben Ukrajna körülbelül kétmilliárd dollárt veszítene. Az amerikaiak nagyon erősen támogatják Ukrajnát, az Egyesült Államoknak nem áll érdekében, hogy Ukrajna pozíciói megrendüljenek Oroszországgal szemben – vélekedett a szakértő.

Másrészt a közép-európai országok számára is fontos lenne a diverzifikáció, vagyis, hogy ne csak Oroszországból áramoljon a gáz és az olaj Európába, hanem más forrásokból is, például a Közel-Keletről, vagy az Egyesült Államok révén, a cseppfolyósított gázterminálon keresztül – fejtette ki Magyarics Tamás.

Nem

Olvasnivaló

Ajánlat