Az utazási kiállítás már 25 éve várja a kiállítókat és a látogatókat Miskolcon. Tavaly Tokaj városát, valamint a tengeri és folyami hajóutak specialistáját hívták meg díszvendégnek a rendezvényre. Idén a korábbi évekhez képest, hamarabb rendezik meg a kiállítást.
A kétnapos rendezvényt a budapesti Utazás kiállítás után a szakmában az egyik legjobb vidéki rendezvénynek tartják. Ezt jelzik a visszetérő kiállítók is: idén közel 100 kiállító vesz részt a rendezvényen és 8-10 ezer látogatót várnak.
Bárdos István, a kiállítás szervezője a szerdai sajtótájékoztatón kiemelte, valószínű, hogy a látogatók körében még nagyobb lesz az érdeklődés a kiutazások iránt a korai dátum miatt. – Pillanatnyilag az a tendencia az utazásban, hogy januártól kezdve előfoglalási kedvezményeket adnak. A január az általában mintegy 20 százalék körüli előfoglalási kedvezmény, a február pedig 15 százalék környékén van - mondta el a szervező. Március elején a kiállításon 10-15 százalék előfoglalási kedvezményre számíthatnak az utazni vágyók.
Az idei külföldi díszvendég Szlovákia lesz, a belföldi pedig Kossuth Lajos szülőhazája: Monok. – Nagyon sok épített örökségünk van, amelyeket érdemes megnézni – fogalmazott Demeterné Bártfay Emese, Monok polgármestere. – Kastélyok, templom, kálvária, gyönyörű halastó horgászati lehetőséggel. Vadászni is lehet, vendégházakkal állunk az idelátogatók rendelkezésére - tette hozzá.
Pfliegler Péter alpolgármester az utazási kiállítás helyszínéül szolgáló Miskolc lehetőségeit méltatta. Kiemelte, a városnak számos turisztikai értéke van, ezeket folyamatosan fejlesztik, s minden évben jelentős több mint 10 százalékos emelkedés van a turisták, illetve az itt töltött vendégéjszakák számában. Ez pedig a városnak és a vállalkozásoknak is jelentős bevételt jelent.
Szlovákia standján többek között Kassa, a kassai repülőtér, a Szlovák Paradicsom, Bettlér és Rozsnyó mutatkozik majd be. A megnyitón Sonja Jelinkova a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal magyarországi vezetője és Demeterné Bártfay Emese, Monok polgármestere köszönti a vendégeket. A rendezvényt a tervek szerint Kiss János, Miskolc alpolgármestere nyitja majd meg.